Tisztelt Civil Szervezet!
Értesítjük a Önöket, hogy megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2019. évre vonatkozó „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2019.” című és a „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2019.” című pályázati kiírásai.
A pályázatok céljai a civil szervezetek alapcél szerinti közösségteremtő, a hatókörébe tartozó közösség érdekében végzett tevékenységéhez kapcsolódó költségeinek biztosítása, civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése a működési költségeihez való hozzájárulás révén, illetve szakmai programjainak megvalósításának támogatása.
A pályázatok lebonyolításával kapcsolatos feladatokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. látja el.
A pályázatok beadási időszakai:
A „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2019.” című kiírások tekintetében kollégiumonként eltérő időpontokban: 2019. január 16. – 2019. február 21. között.
A „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2019.” című pályázati kiírás tekintetében kollégiumonként eltérő időpontokban: 2019. február 22. és 2019. március 29. között.
A pályázatokat az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren keresztül (EPER-ben) lehet benyújtani.
A pályázati kiírások a következő linkeken érhetők el: http://www.civil.info.hu/web/nea/palyazatok
www.bgazrt.hu
Kollégium |
Támogatható civil szervezetek alapcél szerinti tevékenységi besorolása |
Benyújtásihatáridő |
Támogatásiidőszak
kezdődátuma |
Támogatásiidőszak záró dátuma |
Elszámolásihatáridő |
Közösségi környezetkollégium |
A közművelődés, tudomány és kutatás, audio- és telekommunikáció, informatika, elektronikus hírközlés, szak- és felnőttképzés, ismeretterjesztés, fogyasztóvédelem, a település- és közösségfejlesztés, kulturális tevékenység területén működő civil szervezetek, társadalmi párbeszéd területén működő civil
szervezetek |
2019.02.15. 23:59 |
2019.04.01. |
2020.03.31. |
2020.04.30. |
Mobilitás és alkalmazkodás kollégium |
Az élet és vagyonbiztonság, a közbiztonság, önkéntes tűzoltás, mentés és katasztrófa-elhárítás, közrend és közlekedésbiztonság védelme, szabadidő, hobbi és sport, a nők és férfiak esélyegyenlőségének védelme területén működő civil szervezetek. |
2019.02.18. 23:59 |
2019.04.01. |
2020.03.31. |
2020.04.30. |
Nemzeti összetartozáskollégium |
A kárpát-medencei együttműködés, mint a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetközi tevékenység, az európai integráció és a vallási tevékenység elősegítése, továbbá a Magyarországon élő nemzetiségek, valamint az emberi és állampolgári jogok védelme, egyéb kulturális tevékenység (zene, tánc, népzene, néptánc), hagyományápolás. |
2019.02.19. 23:59 |
2019.04.01. |
2020.03.31. |
2020.04.30. |
Társadalmi
felelősségvállaláskollégium |
Nonprofit szervezeteknek, ernyőszervezeteknek nyújtott szolgáltatások, szakmai és érdekképviselet, adományosztás, szociális tevékenység, család és gyermekjóléti szolgáltatók, időskorúak gondozása, rehabilitációs foglalkoztatás, hátrányos helyzetű rétegek segítése, egyéb nonprofit tevékenységek, természet- és környezetvédelem területén működő civil
szervezetek, polgári védelem. |
2019.02.20. 23:59 |
2019.04.01. |
2020.03.31. |
2020.04.30. |
Új Nemzedékek jövőjéért kollégium |
A nevelés és oktatás, képességfejlesztés, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, gyermek- és ifjúságvédelem, egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, kábítószer-megelőzés területén működő civil szervezetek. |
2019.02.21. 23:59 |
2019.04.01. |
2019.04.01. |
2020.04.30. |
A pályázatokkal kapcsolatosan a BGA Zrt ügyfélszolgálata (+36 1 896 0620 nea@bgazrt.hu) mellett kereshetik a Civil Információs Centrum munkatársait is.
78/415-165
76/777-517
+36 20 292 9414
|