A város nevében Laskovicsné Terzics Edit önkormányzati képviselő köszöntötte a vendégeket. Mint mondta, nagy szükség van a civil szervezetek működésére és arra, hogy egy ilyen rendezvény keretében az érintettek le tudjanak ülni beszélgetni.
– Örülök annak, hogy erre a találkozóra minden évben jönnek a halasiakon kívül, a környező településekről is érdeklődők. Nagyon fontos a város számára, hogy minél több jól működő, a helyi emberek problémáit felkaroló, összefogással működő civil szervezet működjön Halason. Ehhez igyekszünk az önkormányzattal megfelelő anyagi támogatást is biztosítani – hangzott el a megnyitón.
Nagy-Apáti Ivett, a szervező Halasi Média és Kultúra Kft. ügyvezetője pozitívan értékelte a civilekkel folytatott együttműködést.
– Egész évben tartjuk a kapcsolatot a civilekkel, nagyon sok olyan rendezvényt szervezünk közösen, ami nem is működhetne az ő segítségük nélkül. Ilyenkor, a konferencia keretén belül mi tudunk nekik segíteni, szakmai segítséget nyújtunk, hiszen olyan előadókat hívunk meg minden évben, akik sok aktuális, friss információval érkeznek hozzájuk.
A résztvevők közül többen is voltak, akik eddig valamennyi fórumon megjelentek. Teszik ezt azért, mert itt első kézből értesülhetnek az aktualitásokról.
– Minden évben itt vagyunk, és hálásak vagyunk a szervezőknek, hogy helyben részt tudunk venni egy ilyen komplex tudást átadó konferencián. Számomra mindig a pályázati lehetőségek témaköre a legvonzóbb, de örömmel hallgatom meg a többi előadó prezentációját is – árulta el Tallérné Nyitrai Ilona, a Mozgáskorlátozottak Halasi Egyesületének elnöke.
A fórum kiemelt előadói voltak:
- Suller Krisztina -adótanácsadó (Szám-Magic Kft )
- Fekete Beatrix és Gyarmati Andrea- módszertani referens (NMI Bács-Kiskun megyei igazgatósága)
- Binszki Alexa -Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi Kollégiumának Tagja , Bács-Kiskun megyei Civil Információs Centrum munkatársa