2018.november 17-én rendeztük meg a térségi nyugdíjas-találkozót Kunfehértón. Balotaszállás, Kisszállás és Kunfehértó nyugdíjas klubjai vettek részt az eseményen, amely kulturális bemutatókat és közös ebédet is tartalmazott, majd zenés táncos délutánnal zárult. A rendezvényt Huszár Zoltán, Kunfehértó Község polgármestere nyitotta meg, kiemelve a kitűnő hangulatot és a pályázatok fontosságát. Ezt követően Sarok Krisztián köszöntötte a szépkorúakat a Szent László Határrendész Közhasznú Egyesület nevében, bemutatva a Nemzeti Együttműködési Alap keretében elnyert projektet. A köszöntőket követően a Szent László Határrendész Közhasznú Egyesület Holdruta Társasága által támogatott citerazenekar lépett fel a nyugdíjas közösség előtt, majd minden településről versek, közös énekek hangzottak el. Az ebédet követően a közösségi alkalom bállal, tánccal és tombolasorsolással zárult.