
A Szent László Határrendész Közhasznú Egyesületen belül működő, Johnfishtoday airsoft szakosztály, már többször megmérettette magát különböző rendezvényeken.
A kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel kizárólag előre regisztrált tagok vehettek részt kiknek kötelező volt a szájmaszk és kézfertőtlenítő használata, valamint az adategyeztetésnél a 1,5-2m távolság megtartása.
A jó csapat szellem és játékkedv késztette őket arra, hogy a saját pályájukon ( Csávoly Tv-torony) is játékot rendezzenek. Így került sor 2020.05.16-án 19:00 kezdettel a XV. Pokoli Éjszaka elnevezésű zártkörű airsoft játékra melyben épület harc-zászlórablás-területfoglalás volt a cél az éjszakától hajnalig tartó játékban. A hűvösre forduló időjárás ellenére nagyon szép létszámmal jelentek meg a játék kedvelői. Délután 17:00 órakor tereprendezéssel és pályaépítéssel kezdtek a szervezők, közben érkeztek a játékra jelentkezők. 19:00 órakor a szakosztály vezetője ismertette a játékszabályokat,kiadta a fegyvereket-védőfelszereléseket majd megkezdődött a harc. Igaz, épületjátéknak hirdették, de annyira beleélték magukat a játékosok a csatába, hogy birtokba vették az egész területet. A 18 éven aluliak, csak szülői nyilatkozat ellenében vehetnek részt a játékon, de ezt a szabályt is betartva, 16-50 év között csatáztak a játékosok.
A „katonák” kisebb-nagyobb szünetekkel indultak a „csatamezőre” . 2020.05.17-én 02:00 órai kapuzárással fáradtan de ennek ellenére jó hangulatban, elégedetten, s a következő játékot várva távoztak az airsoft játék szerelmesei.