Bácska Koordinátor – Takács István bemutatkozása

Tisztelt Korábbi Ügyfeleim!

 

Takács István vagyok, közgazdász, bácsalmási lakos. 

Szeretném a figyelmükbe ajánlani gazdasági tanácsadással, pályázatírással foglalkozó vállalkozásunkat. 

 

Gazdasági vonalon jómagam felelek a feladatokért; tanulmányaim a helyi gimnáziumban, majd a Szolnoki Főiskolán végeztem, utána egy középiskolában lettem gazdasági igazgatóhelyettes. Ezt követően a K&H Bankban dolgoztam kis- és középvállalkozói tanácsadóként, legutóbb pedig a Bácsalmási Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán találkozhattak velem, mint bértámogatásokért felelős ügyintézővel.

Ügyfélkörünk széles körű; vállalkozók, munkavállalók, civil személyek is vannak megrendelőink között. 

 

Elkészült a honlapom első verziója, a következő helyen elérhető: koordinatorbacska.webnode.hu/

Kérek mindenkit, munkaügyben a koordinator.bacska@gmail.com címen keressen, és ha megkérhetem a nagyérdeműt; ajánljon szeretettel bárkinek, aki ilyen irányú szolgáltatás után érdeklődne.

Facebook: https://www.facebook.com/koordinatorbacska/?modal=admin_todo_tour

 

Aki szeretne ajánlást adni, ne fogja vissza magát, az eddigieket pedig hálásan köszönöm. 

Aki szeretne társoldalként szerepelni, mintegy ’ingyen reklámként’, azt is jelezze bátran.

 

Nem ígérek semmit, csupán azt, ami eddig is jellemzett: mindenkit egyformán kezelek majd, a pártok színétől, a származástól, az anyagi helyzettő, a futballfanatizmustól stb. függetlenül.

 

Szolgáltatásaink:  

 

GAZDASÁGI, ÜGYVITELI TANÁCSADÁS

Útmutató a napi ügymenethez, a racionális működéshez.

 

ÁLLANDÓ PÁLYÁZATFIGYELÉS ÉS FIXDÍJAS PÁLYÁZATÍRÁS

Non-stop pályázatfigyelés, hírlevelek küldése. 

 

CÉGÁTVILÁGÍTÁS, -ÉRTÉKELÉS

Vállalkozások összehasonlítása költségoptimalizációval. 

 

ÁLLÁSPOSTA

Segítség álláskeresőknek, munkahelyváltás előtt állóknak. 

 

BANKI, PÉNZÜGYI ÚTMUTATÁS

Mankó a tudatos pénzügyi-gazdasági döntések meghozatalához. 

 

ÜZLETI TERVEK KÉSZÍTÉSE

Alátámasztó kimutatások projektekhez, kérelmekhez. 

 

Másodlagos feladatként – többek között – projektek koordinálását, gazdasági tantárgyak oktatását (akár elektronikusan is), illetve egyszerűbb adatrögzítő feladatokat is vállalunk. Mindezeken túl természetesen folyamatos megbízási díjjal is felkérhetnek, ilyenkor az ügyfél minden itt felsorolt szolgáltatást megkap. 

 

További tanácsadással érintett területek: 

 

– Pénzforgalmi (forint- és valuta-) ismeretek; 
– Elektronikus állampolgári ügyintézési szolgáltatások; 
– Tervezés és végrehajtás a közigazatásban; 
– Projekt-, és minőségmenedzsment;
– Marketing és reklámtevékenység, elektronikus kommunikáció

– Rendezvények szervezése és lebonyolítása. 

 

Referenciaként általánosságban a következőket tudom felsorolni: 

– lakossági és vállalkozói banki szolgáltatások fejlesztése az ezredforduló után;

– több száz támogatás koordinálása elsősorban a TÁMOP-1.1.2 és a GINOP-5.1.1 programok keretében, valamint képzések szervezése;

– segítség a nonprofit szervezetek ismertségét, innovációját szolgáló fejlesztések megvalósításában.    

 

Amennyiben kérdésük van, kérem, forduljanak bizalommal hozzám. 

 

Takács István

koordinator.bacska@gmail.com

+36303239298

Szólj hozzá!