5. Halasi Civil Konferencia 2019.01.18. Kiskunhalas-Csipke Hotel

Ötödik alkalommal szervezett konferenciát a Kiskunhalason működő civil szervezetek képviselőinek a Halasi Média és Kultúra Kft. A rendezvényen most is csupa olyan téma szerepelt, amelyek sokakat érintenek.
A város nevében Laskovicsné Terzics Edit önkormányzati képviselő köszöntötte a vendégeket. Mint mondta, nagy szükség van a civil szervezetek működésére és arra, hogy egy ilyen rendezvény keretében az érintettek le tudjanak ülni beszélgetni.
– Örülök annak, hogy erre a találkozóra minden évben jönnek a halasiakon kívül, a környező településekről is érdeklődők. Nagyon fontos a város számára, hogy minél több jól működő, a helyi emberek problémáit felkaroló, összefogással működő civil szervezet működjön Halason. Ehhez igyekszünk az önkormányzattal megfelelő anyagi támogatást is biztosítani – hangzott el a megnyitón.

Nagy-Apáti Ivett, a szervező Halasi Média és Kultúra Kft. ügyvezetője pozitívan értékelte a civilekkel folytatott együttműködést.

– Egész évben tartjuk a kapcsolatot a civilekkel, nagyon sok olyan rendezvényt szervezünk közösen, ami nem is működhetne az ő segítségük nélkül. Ilyenkor, a konferencia keretén belül mi tudunk nekik segíteni, szakmai segítséget nyújtunk, hiszen olyan előadókat hívunk meg minden évben, akik sok aktuális, friss információval érkeznek hozzájuk.

A résztvevők közül többen is voltak, akik eddig valamennyi fórumon megjelentek. Teszik ezt azért, mert itt első kézből értesülhetnek az aktualitásokról.

– Minden évben itt vagyunk, és hálásak vagyunk a szervezőknek, hogy helyben részt tudunk venni egy ilyen komplex tudást átadó konferencián. Számomra mindig a pályázati lehetőségek témaköre a legvonzóbb, de örömmel hallgatom meg a többi előadó prezentációját is – árulta el Tallérné Nyitrai Ilona, a Mozgáskorlátozottak Halasi Egyesületének elnöke.

A fórum kiemelt előadói voltak:

  • Suller Krisztina -adótanácsadó (Szám-Magic Kft )
  • Fekete Beatrix és Gyarmati Andrea- módszertani referens (NMI Bács-Kiskun megyei igazgatósága)
  • Binszki Alexa -Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi Kollégiumának Tagja , Bács-Kiskun megyei  Civil Információs Centrum munkatársa

NEA – „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2019.”

Tisztelt Civil Szervezet!

Értesítjük a Önöket, hogy megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2019. évre vonatkozó „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2019.” című és a „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2019.” című pályázati kiírásai.

A pályázatok céljai a civil szervezetek alapcél szerinti közösségteremtő, a hatókörébe tartozó közösség érdekében végzett tevékenységéhez kapcsolódó költségeinek biztosítása, civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése a működési költségeihez való hozzájárulás révén, illetve szakmai programjainak megvalósításának támogatása.

A pályázatok lebonyolításával kapcsolatos feladatokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. látja el.

A pályázatok beadási időszakai:
A „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2019.” című kiírások tekintetében kollégiumonként eltérő időpontokban: 2019. január 16. – 2019. február 21. között.

A „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2019.” című pályázati kiírás tekintetében kollégiumonként eltérő időpontokban: 2019. február 22. és 2019. március 29. között.

A pályázatokat az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren keresztül (EPER-ben) lehet benyújtani.

A pályázati kiírások a következő linkeken érhetők el: http://www.civil.info.hu/web/nea/palyazatok
www.bgazrt.hu

 

 

Kollégium

 

Támogatható civil szervezetek alapcél szerinti tevékenységi besorolása

 

Benyújtásihatáridő

Támogatásiidőszak

kezdődátuma

Támogatásiidőszak záró dátuma  

Elszámolásihatáridő

 

 

Közösségi környezetkollégium

A közművelődés, tudomány és kutatás, audio- és telekommunikáció, informatika, elektronikus hírközlés, szak- és felnőttképzés, ismeretterjesztés, fogyasztóvédelem, a település- és közösségfejlesztés, kulturális tevékenység területén működő civil szervezetek, társadalmi párbeszéd területén működő civil

szervezetek

 

 

2019.02.15. 23:59

 

 

2019.04.01.

 

 

2020.03.31.

 

 

2020.04.30.

 

Mobilitás és alkalmazkodás kollégium

Az élet és vagyonbiztonság, a közbiztonság, önkéntes tűzoltás, mentés és katasztrófa-elhárítás, közrend és közlekedésbiztonság védelme, szabadidő, hobbi és sport, a nők és férfiak esélyegyenlőségének védelme területén működő civil szervezetek.  

 

2019.02.18. 23:59

 

 

2019.04.01.

 

 

2020.03.31.

 

 

2020.04.30.

 

 

Nemzeti összetartozáskollégium

A kárpát-medencei együttműködés, mint a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetközi tevékenység, az európai integráció és a vallási tevékenység elősegítése, továbbá a Magyarországon élő nemzetiségek, valamint az emberi és állampolgári jogok védelme, egyéb kulturális tevékenység (zene, tánc, népzene, néptánc), hagyományápolás.  

 

 

2019.02.19. 23:59

 

 

 

2019.04.01.

 

 

 

2020.03.31.

 

 

 

2020.04.30.

 

 

Társadalmi

felelősségvállaláskollégium

Nonprofit szervezeteknek, ernyőszervezeteknek nyújtott szolgáltatások, szakmai és érdekképviselet, adományosztás, szociális tevékenység, család és gyermekjóléti szolgáltatók, időskorúak gondozása, rehabilitációs foglalkoztatás, hátrányos helyzetű rétegek segítése, egyéb nonprofit tevékenységek, természet- és környezetvédelem területén működő civil

szervezetek, polgári védelem.

 

 

 

2019.02.20. 23:59

 

 

 

2019.04.01.

 

 

 

2020.03.31.

 

 

 

2020.04.30.

Új Nemzedékek jövőjéért kollégium A nevelés és oktatás, képességfejlesztés, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, gyermek- és ifjúságvédelem, egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, kábítószer-megelőzés területén működő civil szervezetek.  

 

 

2019.02.21. 23:59

 

 

 

2019.04.01.

 

 

 

2019.04.01.

 

 

 

2020.04.30.

A pályázatokkal kapcsolatosan a BGA Zrt ügyfélszolgálata (+36 1 896 0620   nea@bgazrt.hu) mellett kereshetik a Civil Információs Centrum munkatársait is.

Bács-Kiskun Megyei Civil Információs Centrum

civilbacs@gmail.com

78/415-165
76/777-517
+36 20 292 9414

Nyugdíjas találkozó 2018. november 17. Kunfehértó

2018.november 17-én rendeztük meg a térségi nyugdíjas-találkozót Kunfehértón. Balotaszállás, Kisszállás és Kunfehértó nyugdíjas klubjai vettek részt az eseményen, amely kulturális bemutatókat és közös ebédet is tartalmazott, majd zenés táncos délutánnal zárult. A rendezvényt Huszár Zoltán, Kunfehértó Község polgármestere nyitotta meg, kiemelve a kitűnő hangulatot és a pályázatok fontosságát. Ezt követően Sarok Krisztián köszöntötte a szépkorúakat a Szent László Határrendész Közhasznú Egyesület nevében, bemutatva a Nemzeti Együttműködési Alap keretében elnyert projektet.  A köszöntőket követően a Szent László Határrendész Közhasznú Egyesület Holdruta Társasága által támogatott citerazenekar lépett fel a nyugdíjas közösség előtt, majd minden településről versek, közös énekek hangzottak el. Az ebédet követően a közösségi alkalom bállal, tánccal és tombolasorsolással zárult.

SzLHKE évzáró ebédje a bácsalmási Halász Csárdában 2018.12.21.

A Szent László Határrendész Közhasznú Egyesület  évzáró ünnepi ebédjét a bácsalmási Halász Csárda nagytermében rendezte meg. Nothof Zsombor egyesület elnöke  a 2018-as év eredményei és a 2019-re vonatkozó tervek ismertetése mellett hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy az egyesület dolgozói egységes, erős csapattá kovácsolódjanak össze és így minél több sikeres programot tudjanak szervezni – megvalósítani . Az ebéd jó hangulatban fejeződött be,majd délután az egyesület elnöke és az SzLHKE csapat minden tagja kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánva elköszönt egymástól.

Karácsonyi adományosztás Nasz Dániel vlogger-, youtuber-el.

Az ünnepek előtt 2018.dec.22 -én ködös, csípős reggelre  ébredtek a szervezők. Ezen a napon tartotta meg az elmúlt évekhez hasonlóan karöltve a  ” Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesület és a Szent László Határrendész Közhasznú Egyesület szokásos adományosztását Nasz Dániel vlogger – youtuber-közreműködésével. Az adományokat a két egyesület  a vlogger által képviselt közönségtalálkozó keretein belül  gyűjtötte december 08-án  Bácsalmáson a Fiedler Közösségi házban, 2018.12.09-én  pedig Baján .  A két szervezet önkéntesei reggel 8 órától kezdték  előkészíteni  az adományokat a kiszállításhoz, majd nem sokkal később megkezdték a környező tanyákhoz, házakhoz eljuttatni a rászoruló családok részére. Az adott napon több családnak tudtunk segíteni tartós élelmiszerekkel, téli ruhaneművel, a legkisebbek számára pedig a nagy örömöt hozó játékokkal.A szorgos kezek munkájára szükség is volt, miután több doboznyi adományt kellett be-és kipakolni. A  segítőknek több óráig tartott amíg széthordták  a készleteket. A nap befejeztével mindenki arcán elégedett mosoly volt észrevehető, a segítőknek azért  hogy segíthettek, a rászorulóknak pedig a rengeteg kapott ajándékért.

Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek aki bármilyen formában hozzájárult az eseményekhez, az adományozóknak az adományokért a segítőknek a segítségnyújtásokért.

A linkre kattintva megtekinthető egy rövidke videó az adományosztásról.

https://www.youtube.com/watch?v=_q72Mz94NHY