Rólunk

A Szent László Határrendész Sportegyesület 2003-ban alakult, akkor még Bácsalmás Határőr Sportegyesület néven. Több éven keresztül viselte ezt a nevet, majd 2007. évben kapta meg eredeti nevét. 2010. évben számos változáson estünk keresztül, tisztújítás után következett, az alapszabályzat módosítása, illetve a közhasznúsági fokozat iránti kérelem megindítása. Egyesületünkben 6 szakcsoport működik, 1, kispályás foci, 2 paintball, 3 full contact karate, 4, lövészeti szakcsoport, 5, fizikai felüdülést támogató szakcsoport (gyermek táboroztatás, gyermek és ifjúsági rendezvények szervezése, hagyomány ápolás, stb.), 6, katonai önvédelmi és intézkedés taktikai szakcsoport. Jelenleg szervezés alatt áll a 7. szakcsoport, a sporthorgász szakcsoport megalakulása.

Legnagyobb múlttal rendelkező szakcsoportunk a katonai önvédelmi szakcsoport, mely önállóan 1998-től működik. Ettől az évtől kezdve a szakcsoport tagjai (15 fő) önállóan, szakmai segítség nélkül, kezdték az akkori határőr szakma látványos show- szerű bemutatását. Gyorsan nagy hírnévre tettek szert, így évente kb. 10-15 bemutatót tartanak, helyi, kistérségi, regionális, országos és nemzetközi versenyeken és rendezvényeken. Menet közben csatlakozott a csoporthoz a kábítószer és járőrkutyás csoport is, akik szolgálati kutyákkal kábítószert keresnek, illetve prevenciós feladatokat látnak el (gyermekek és fiatalok kábítószerrel történő megismertetése, felhívás a drog veszélyeire, stb.)

Másik nagy múlttal rendelkező csoportunk a paintball szakcsoport, ami egy együttműködés keretén belül közösen szervez rendezvényeket a Paintball Empire BT-vel. Itt a résztvevők élethű harci helyzetbe kerülnek, átélve egy igazi akció, illetve lövöldözés adrenalin termelődését, illetve fájdalmait.
Kispályás foci csoportunk a 2009. évben szüneteltetve volt, az érdeklődés hiányára való tekintettel. Az idei évben szeretnénk ezt is újra szervezni, nemcsak felnőtt, hanem gyermek és ifjúsági korosztálynak is.
Karate szakcsoportunk több mint 5 éve működik, edzéseket nyújtva 8 gyermek, illetve fiatalkorú bácsalmási és környékbeli településen élőnek. Elmondható, hogy szakcsoport tagjai számos versenyen értek el dobogós helyezést.
Lövészeti szakcsoportunk a bácsborsódi lőtérrel történő együttműködés után került beindításra. Sajnos a szigorú törvényi szabályozás miatt csak és kizárólag kispuskás lövészetre van lehetőség az egyesület tagjainak. Újítás képen együttműködést szeretnénk kidolgozni a helyi íjász egyesülettel.
Legfiatalabb szakcsoportunk a fizikai felüdülést támogató szakcsoport. Egyesületünk az idei évben több helyi, regionális, illetve országos szervezettel összefogva gyermek és ifjúsági táboroztatási tevékenységet folytat, illetve rendezvényeket szervez. További célja a szakcsoportnak Bácsalmáson egy rendészeti múzeum felállítása, valamint a rendészeti nyugdíjasok kulturális életének szervezése, irányítása.
Szervezetünkről elmondható, hogy aktívan részt vesz a Bácsalmás kistérség arculatának fejlesztésében, hiszen a Felső-Bácskai Vidékfejlesztési Non-Profit KFT-ben közös képviselőként látjuk el a vidék fejlesztésével kapcsolatos feladatokat rajtunk kívül még 7 civil szervezet számára is.

O UDRUŽENJU

St. Ladislav Granična Policija Sportsko Društvo osnovano je 2003. godine pod imenom Bačalmaš Granične Sportskog Društva. Mnogo godina, je rodila ovo ime, a zatim u 2007. godina je originalno ime. 2010. godine smo kroz brojne promene, obnove, modifikacija procedure i aplikacija za stepen javno Komunalno preduzeće. Polja Klub 6 specijalista za posao, 1. stranu fudbal, 2. paintball, 3. full kontakt karate, 4. streljanje grupa 5. nego fizička relaksacija savjetovalište (deca kamp, za decu i omladinu događaje, tradicija, itd.), 6, vojska samoodbrane i taktičke akcije operativne grupe. Trenutno je u okviru organizacije 7. Uspostavljanje operativne grupe, sportski ribolov grupu.

Sa najveći u vojnom samoodbrana grupa, koja radi nezavisno od 1998. Od ove godine, članovi grupe (15 osoba), bez profesionalne pomoci, oni je počela okupacija onda granice garde spektakularna predstava kao prezentaciju. Su stekli veliku reputaciju za brze, pa po. 10-15 prezentacija biti koji, lokalne, subregional, regionalni, nacionalnim i međunarodnim takmičenjima i događaje. Međuvremena se pridružio grupi grupa patrole psi droge i koji traže usluge psi drogu i preventivne zadatke (drogirati decu i mlade ljude svesti o opasnostima droge, poziv, i sl.)

Drugi veliki rekord staze sa paintball grupi, koja predstavlja osnovu za saradnju, zajednički organizuju događaja za Paintball Empire BT učesnici ћiv borbi protiv ovde su doživljaj, pravu akciju, ili nalete bolova i proizvodnja adrenalina.

5-a tima u 2009. godine je bio nedostatak interesa je pauziran. Ove godine htjeli bi opet to uraditi, ne samo odraslih, nego i djeca i mladi uzrasta.

Karate profesionalna grupa više od 5 godina, pružajući obuku, 8 i deteta maloletnike u Bačalmaš i dnevnik boravak. Obraćajući se članovima grupe ostvarile brojne podijuma trka.

Od streljanje grupa u bačboršodi galeriju! Nakon pokretanja za saradnju. Na žalost, zbog stroge zakone samo, i samo mali-top snimanja članovi Udruženja. Inovacije za razvoj u saradnji sa lokalnim sliku streličarski savez.

Najmlađa grupa za podršku profesionalna grupa fizičke osveћenje. Ove godine naša lokalnih, regionalnih ili nacionalnih organizacija okuplja aktivnosti djece i mladih i Organizator događaja. Profesionalna grupa u Bačalmašu za muzej policije i kulturnog života policijske organizacije penzionera. Nasa organizacija, koji aktivno sudjeluje u razvoju sliku o regionu Lisbon, od gornje Bačke Rural neprofitnom D.o.o. zajednički razvoj oblasti sa predstavnikom za nas nevladine organizacije, kao dodatak 7.