Sport

Sport hírek

Forma-1-Japán Japán Nagydíj - Vettel már befutó, négyen a második helyért

f1Vasárnap a szuzukai pályán rendezik meg a Forma-1-es autós gyorsasági-világbajnokság 15. futamát, a Japán Nagydíjat, amelyen várhatóan megvédi címét Sebastian Vettel. A Red Bull német pilótájának mindössze egy pontot kell szereznie, ahhoz, hogy minden idők legfiatalabb kétszeres vb-győztese legyen.

Vettel, aki idei kilencedik futamgyőzelmét gyűjtötte be másfél hete a szingapúri GP-n, 309 pontos, ez 124-gyel több, mint a mclarenes Jenson Button eddigi eredménye. A brit versenyző az egyetlen, aki még matematikailag behozhatná a címvédőt, ám ehhez elképesztő sorozatot kellene produkálnia a hátralévő öt viadalon: ötször kellene győznie, miközben Vettel egyetlen pontot sem szerezhetne.
    "A többi pilótához hasonlóan én is nagyon kedvelem ezt a pályát és az autómnak is jól fekszik" - nyilatkozta még elutazása előtt Vettel, aki tavaly megnyerte a szuzukai versenyt, s győzelme akkor nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az idény végén megszerezte első vb-címét.
    Az első hely sorsa már gyakorlatilag eldőlt, a képzeletbeli dobogó második fokáért azonban még tart a versenyfutás Button (185 pont), valamint a spanyol Fernando Alonso (Ferrari, 184), az ausztrál Mark Webber (Red Bull, 182) és a brit Lewis Hamilton (McLaren, 168) között.
    "Úgy gondolom, a csapattal együtt elégedett lehetek, ha sikerül megszereznem a második helyet, ám ehhez elengedhetetlen a jó szereplés Szuzukában - nyilatkozta Alonso. - A legnagyobb riválisaimnak jelenleg jobb az autója, de ez nem jelenti azt, hogy feladnám a küzdelmet. Sőt, mindent elkövetek majd a siker érdekében."
    Vettel tehát a szinte biztos címvédés reményében rajtolhat a szigetországi versenyen. Amennyiben ez sikerül, a német autóversenyző lehet a Forma-1 történetének kilencedik pilótája, aki megvédi vb-címét. Az eddigiek listája: Alberto Ascari (1952-1953), Juan Manuel Fangio (1954-1957), Jack Brabham (1959-60), Alain Prost (1985-86), Ayrton Senna (1990-91), Michael Schumacher (kétszer: 1994-95 és 2000-2004), Mika Ha:kkinen (1998-99), valamint Fernando Alonso (2005-06).
    A szuzukai pálya hossza 5,807 km, a verseny 53 körös, tehát összesen 307,471 km-t tesznek meg vasárnap a pilóták. Rendkívül technikás a pálya, melynek nyolcas alakja van, egyedüliként az F1-ben. Szinte valamennyi kanyartípus fellelhető rajta, a legveszélyesebb talán a hosszú egyenest követő 130R, amely arról kapta a nevét, hogy sugara 130 méter.
    A program:
    péntek:
1. szabadedzés 3 ó
2. szabadedzés 7 ó
    szombat:
3. szabadedzés 4 ó
időmérő edzés 7 ó
    vasárnap:
futam 8 ó

MTI

Szólj hozzá...

  • Dubai call girls

    Dátum 2012-12-17 13:34:05

    J'apprécie beaucoup tous de la lecture informative sur szlhkse.s2.webdigital.hu. J'ai très certainement se passer le mot sur votre site avec les gens. Cheers.

    Válasz

  • Dubai escort girls

    Dátum 2012-11-11 15:08:26

    Már szörfözés interneten több mint három órát ma, de én nem találtam olyan érdekes cikket , mint a tiéd . Ez elég érdemes nekem elég. Véleményem szerint, ha minden webmesterek és bloggerek tenni jó tartalom , mint te , az internet lesz, sokkal hasznosabb , mint valaha. Sok szerencsét !

    Válasz

  • escorts Emirates

    Dátum 2012-11-08 22:56:15

    A következő alkalommal, amikor olvastam egy weblog, remélem , hogy nem okoz csalódást nekem , mint ez. Azt jelenti , tudom, hogy ez volt a lehetőség , hogy olvassa el , de azt gondoltam youd egy érdekes dolgot mondani. Csak annyit hallottam egy csomó nyafogás egy dolog , hogy akkor , amikor rögzíti werent túl elfoglalt a kilátás a figyelmet. Üdvözlettel!

    Válasz

FaceBook  

Belépés/Regisztráció

Bethlen Gábor Alap

kormany tamogatas
Bethlen Gábor Alapkezelő által kiírt "Hagyományos népi mesterségek a Bácskában és iskolabusz működtetése" címen 500.000 forintos  támogatást nyert a Szent László Határrendész Közhasznú Egyesület 2017.január 01-től, 2017.december 31-ig.

Pályázatok

  • Novella pályázati felhívás

    Novella pályázati felhívás

  • Megjelentek a műteremlakások pályázatai

    A MANK Nonprofit Kft. a bérlőkijelölési jogával érintett üresen álló műteremlakások határozott időre szóló bérlésére nyilvános pályázatot ír ki. A műteremlakások bérlésére pályázhat minden olyan alkotóművész, aki már igazolhatóan önálló művészi tevékenységet tud felmutatni és csatlakozott a Magyar Mecénás Programhoz.

  • Városligeti Gyermeknap 2018

    A Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciuma a 2018-as Városligeti Gyermeknap alkalmából rajzpályázatot hirdet hazai általános és középiskolások számára.

  • Műfordítási projektek

    A műfordítási projektek támogatásának fő célja a kulturális és nyelvi sokféleség előmozdítása az Unióban és a Kultúra alprogramban részt vevő országokban, a magas színvonalú irodalmi művek országok közötti forgalmának ösztönzésével, hozzáférésük javításával az Unióban és azon kívül, valamint az új[…]

  • Ne menj el mellette!

    Pályázati cél: Az ifjúság figyelmének felkeltése az örökségvédelem iránt, az örökségi értékek megszeretésének és megbecsülésének kialakítása a települési örökségállomány megismerésén keresztül, a kutatómunka és a népszerűsítő tevékenység fejlesztése, a korosztályok közötti együttműködés erősítése.

  • Én házi kedvencem

    Országos rajzpályázatot hirdet általános iskolás diákoknak az Országos Állatvédelmi Alapítvány az Én házi kedvencem címmel.

  • Verselj Petőfit!

    Válassz egy Petőfi-verset, és szavald el, zenésítsd meg, rappeld el, vagy csak mondd el, milyen érzéseket vált ki belőled!Mindezt vedd fel videóra és küldd el a szavaloverseny300@gmail.com címre, május 6-ig!

  • KINCSTÁR - alkotáspályázat

    Azt mondják, pénz beszél, kutya ugat - de vajon mit mondhat? Tudjuk, a pénz nem boldogít, de jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint. Van, aki a fogához veri a garast, más meg elköltené a Dárius kincsét is. Az[…]

  • Kapcsolódj be a közvetítésbe!

    alkotói támogatás hátrányos helyzetű (elsősorban roma) fiatalok számára

  • Jam for Nature - Zenei tehetségkutató verseny

    Az elmúlt évek sikerére való tekintettel 2018-ban is megrendezésre kerül a Jam for Nature zenei tehetségkutató verseny, a Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Gödöllő keretin belül, fellépési lehetőséget teremtve feltörekvő zenekarok, formációk számára.

LEADER

kis projekttabla

Darányi Ignác Terv

Eszkozbesz SztLaszloHatarrendesz

Szt László Határrendész Daranyi 1 A3

Szt László Határrendész Daranyi 2 A3

Szt László Határrendész Daranyi 3 A3

Statisztika

Látogatók
2036
Cikkek
818
Webcímek
14
Cikkmegtekintések találatai
1035035

Ki van jelen

Oldalainkat 64 vendég és 0 tag böngészi

Legújabb felhasználók

  • voythatuten
  • gerpstikronci https://image.sendsay.ru/image/wt2hp
  • дверь. томского maximum депрессивное легк https://docs.google.com/open?id=6pivtkc
  • tester77
  • tester55

AZ ÖN IP CÍME