Sport

Sport hírek

Megszűnt az UTE vízilabda-szakosztálya

A férfi vízilabda-bajnokság egyik osztályában sem indít csapatot a legsikeresebb magyar klub, az Újpesti TE.
A Nemzeti Sport vasárnapi számában arról ír, hogy az élvonalból tavasszal kiesett csapat nem vesz részt a másodosztály küzdelmeiben, de még a harmadik vonalban sem, s a klubvezetők megerősítették, hogy az UTE vízilabda-szakosztálya "kvázi megszűnt". Őze István, az UTE elnöke a lapnak elmondta, hogy azért nem indítanak csapatot a bajnokságban, mert nem sikerült megteremteni a szükséges szponzori hátteret. Hangsúlyozta, nincsenek köztartozásai a szakosztálynak, s hogy ne is legyenek, éppen azért döntöttek úgy: nem szerepeltetik együttesüket sehol.
"A vízilabdacsapat hetven-nyolcvan millióba kerülne, nem volt rá keret. Csak azért nem akartuk csinálni, hogy adósságokat halmozzunk fel. Ez olyan egyesület, amely annyit költ, amennyije van" - nyilatkozta Őze István, aki azt is jelezte, hogy ha sikerül az anyagi hátteret előteremteni, jövőre újra beneveznek.
A BEK-aranyérmes, idehaza 26-szoros bajnok, 19-szeres kupagyőztes klub korábbi játékosai közül tavaly a háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor, illetve Vincze Balázs és Dala Tamás átvette volna a szakosztályt, ám az UTE vezetőivel nem tudtak megállapodni.
"Amit az UTE reagált a mi segítségünk elutasítása után, az minket igazolt. Ők azt gondolták, hogy az új finanszírozási rendszerrel nyereségessé tudják tenni a vízilabdát, noha mi megmondtuk, a vízilabda nem olyan sportág, amelyből pénzt tud termelni egy klub. Nem derülhetett ki, jó volt-e az ötletünk, de igazolja, hogy változtatásra van szükség" - nyilatkozta Benedek az újságnak.
Őze István ezzel kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy szívesen fogadták Benedekék megkeresését, akik azonban másik Újpestet akartak.
"Nem úgy van, ahogyan ők elmondják" - mondta a klubvezető, aki szerint a szakosztály megszűnéséhez a tervezett új uszoda felépítésének meghiúsulása is hozzájárult.

MTI

Szólj hozzá...

    FaceBook  

    Belépés/Regisztráció

    Bethlen Gábor Alap

    kormany tamogatas
    Bethlen Gábor Alapkezelő által kiírt "Hagyományos népi mesterségek a Bácskában és iskolabusz működtetése" címen 500.000 forintos  támogatást nyert a Szent László Határrendész Közhasznú Egyesület 2017.január 01-től, 2017.december 31-ig.

    Pályázatok

    • CEDEFOP

      A CEDEFOP kihívásának lényege, hogy mobilizálja azokat a csoportokat, melyek szakoktatás - és képzésben részesülnek (VET), az egész Európai Unióban, valamint Norvégiában és Izlandon. A verseny által ezek a csoportok megmutathatják, hogy milyen képzésekben vesznek részt, és mi az, amit[…]

    • EU in my Region

      Két fotót készítsen: az egyiknek magát a projektet, a másiknak pedig az uniós támogatást ismertető tájékoztató táblát kell ábrázolnia. Legyen kreatív! Töltse fel mindkét képet a platformra.

    • Europe in my Region - Blogverseny

      EVegyen részt a blogversenyen, és nyerjen egy háromhetes uniós kommunikációval foglalkozó brüsszeli tanfolyamot!Írjon és tegyen közzé egy blogbejegyzést bármely uniós támogatásban részesült projektről.

    • Nyújtsd a kezed!

      A Magyar Segítő Kezek Alapítvány grafikai pályázatot hirdet az alapítvány logójának megtervezésére. Alapítványunkat azért hoztuk létre, hogy segítő kezet nyújtsunk azoknak az embereknek, akik fogyatékkal élnek, vagy akik súlyos illetve gyógyíthatatlan betegségben szenvednek.

    • Hagyományaink megjelenése és új hagyományok kialakítása az iskolakertben

      Idén 150 éves a népiskolai törvény - ami az iskolakertek hazai elterjedésében döntő szerepet játszott. Az iskolakertek e nagy korszakának hagyományai a mai kerteket is éltetik, bennük forrásokat, inspirációt, lelkesedést meríthetnek a mai kert-pedagógusok.

    • Inspiráló iskolakertek

      Az Iskolakertekért Alapítvány pályázata iskolakertet működtető, Iskolakert-hálózati közösségek számára

    • Az Év Széchenyi Vállalkozása 2018

      A pályázatot a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kezdeményezte. Az Év Széchenyi Vállalkozása díj egy olyan kitüntetés, mely a nyertes számára kiemelkedő társadalmi és szakmai elismerést jelent.

    • Kapszulakollekció: tervezd meg az év legjobb utazó gardróbját és nyerd meg álmaid utazását!

      Élsz-halsz a divatért, de nem szereted a hideget? Ha magadra ismersz, akkor egy nagyszerű hírem van a számodra! "Télből a nyárba" mottóval divattervezési pályázat indul, melynek győztese utazást nyer a novemberi Dubai Design Weekre :)

    • Századok recenziós pályázat

      A Magyar Történelmi Társulat Századok című folyóirata recenziós pályázatot hirdet. Olyan pályaműveket várunk, amelyek a közelmúltban megjelent, új és jelentős tudományos eredményeket tartalmazó történelmi tárgyú szakmunkák (monográfiák, konferencia-, illetve tanulmánykötetek) érdemi, elemző és értékelő bemutatására vállalkoznak.

    • Az év orvos költője és Az év orvos írója

      Irodalmi Rádió pályázata - 2018. "Az év orvos költője" és "Az év orvos írója" kitüntető címek megszerzéséért továbbá lehetőség az Irodalmi Rádió hangzó- és nyomtatott kiadványsorozataiban, rádióműsoraiban, felolvasóestjein, netköteteiben való megjelenésre, az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez való csatlakozásra is.

    LEADER

    kis projekttabla

    Darányi Ignác Terv

    Eszkozbesz SztLaszloHatarrendesz

    Szt László Határrendész Daranyi 1 A3

    Szt László Határrendész Daranyi 2 A3

    Szt László Határrendész Daranyi 3 A3

    Statisztika

    Látogatók
    1788
    Cikkek
    822
    Webcímek
    14
    Cikkmegtekintések találatai
    1052281

    Ki van jelen

    Oldalainkat 55 vendég és 0 tag böngészi

    Legújabb felhasználók

    • taalidisqui
    • fuebracwildwer
    • liochenibbcros
    • holsniwelo
    • lkomgenrefi

    AZ ÖN IP CÍME