Külföld

Külföldi hírek

Nem hat a megfélellítés az orosz jogvédőkre

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Nem hat a megfélemlítés az orosz jogvédőkre

Decemberre halasztotta a döntést az orosz legfelsőbb bíróság a Memorial nevű tekintélyes jogvédő szervezet feloszlatásáról. A testület csütörtöki ülésén határozott a halasztásról.

A feloszlatást az orosz igazságügy-minisztérium  még szeptemberben kezdeményezte "a törvények és az orosz alkotmány kirívó és ismételt megsértése" miatt. A tájékoztatás szerint a Memorial többszöri felszólítás ellenére sem szüntette meg a tevékenységében és szervezeti felépítésében feltárt törvénysértéseket. A tárca szabálytalannak minősítette az Oroszországban mintegy ötven fiókszervezetet fenntartó Memorial pénzügyeit is. 

A civil szervezet képviselői a legfelsőbb bíróság ülését követően közölték, hogy a november 22-23-ra összehívott konferenciájukon megváltoztatják alapszabályzatukat, és remélik, hogy ez elegendő lesz az igazságügy-minisztérium számára. A tárca képviselője azt közölte, hogy nem állt szándékukban a nem kormányzati szervezet feloszlatása, csupán a törvények betartatását akarták elérni a bírósági eljárással. Az orosz igazságügyi tárca ugyanakkor idén júniusban "külföldi ügynökként" regisztrálta a Memorialt, majd eljárást indított a feloszlatására.

Orosz és külföldi jogvédők a hatóságok fellépését jogtalannak és politikai nyomásgyakorlásnak tartják. A szervezet érdekében kiállt Mihail Fedotov, az orosz államfő mellett működő emberjogi tanács elnöke, s Ella Pamfilova, az orosz törvényhozás mellett működő emberjogi biztos is arra kérte Vlagyimir Putyint, járjon közbe, hogy az igazságügyi tárca vonja vissza a Memorial feloszlatását kezdeményező keresetét.

A nem kormányzati szervezeteket korlátozó, Oroszországban és külföldön is sokat bírált orosz szabályozás szerint ha azok külföldi támogatással működnek és politikai tevékenységet folytatnak, külföldi ügynökként kell nyilvántartásba vetetniük magukat, ellenkező esetben félmillió rubelig (mintegy 3,5 millió forintig) terjedő pénzbüntetéssel sújthatók. A többségükben jogvédő tevékenységet folytató oroszországi civil szervezetek elutasították, hogy nyilvántartásba vetessék magukat, s inkább lemondtak a külföldi támogatásról.

Az egykori szovjet ellenzékiek, köztük az Andrej Szaharov Nobel-békedíjas tudós által 1989-ben alapított Memorial más nem kormányzati szervezetekkel együtt már évek óta kormányzati támadások kereszttüzében áll Oroszországban. A tekintélyes szervezet a sztálini üldöztetések áldozatainak rehabilitációjában, emlékük megőrzésében, valamint az észak-kaukázusi emberjogi helyzet ellenőrzésében is fontos szerepet tölt be.

forrás: nepszava.hu

Szólj hozzá...

    FaceBook  

    Belépés/Regisztráció

    Bethlen Gábor Alap

    kormany tamogatas
    Bethlen Gábor Alapkezelő által kiírt "Hagyományos népi mesterségek a Bácskában és iskolabusz működtetése" címen 500.000 forintos  támogatást nyert a Szent László Határrendész Közhasznú Egyesület 2017.január 01-től, 2017.december 31-ig.

    Pályázatok

    • Novella pályázati felhívás

      Novella pályázati felhívás

    • Megjelentek a műteremlakások pályázatai

      A MANK Nonprofit Kft. a bérlőkijelölési jogával érintett üresen álló műteremlakások határozott időre szóló bérlésére nyilvános pályázatot ír ki. A műteremlakások bérlésére pályázhat minden olyan alkotóművész, aki már igazolhatóan önálló művészi tevékenységet tud felmutatni és csatlakozott a Magyar Mecénás Programhoz.

    • Városligeti Gyermeknap 2018

      A Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciuma a 2018-as Városligeti Gyermeknap alkalmából rajzpályázatot hirdet hazai általános és középiskolások számára.

    • Műfordítási projektek

      A műfordítási projektek támogatásának fő célja a kulturális és nyelvi sokféleség előmozdítása az Unióban és a Kultúra alprogramban részt vevő országokban, a magas színvonalú irodalmi művek országok közötti forgalmának ösztönzésével, hozzáférésük javításával az Unióban és azon kívül, valamint az új[…]

    • Ne menj el mellette!

      Pályázati cél: Az ifjúság figyelmének felkeltése az örökségvédelem iránt, az örökségi értékek megszeretésének és megbecsülésének kialakítása a települési örökségállomány megismerésén keresztül, a kutatómunka és a népszerűsítő tevékenység fejlesztése, a korosztályok közötti együttműködés erősítése.

    • Én házi kedvencem

      Országos rajzpályázatot hirdet általános iskolás diákoknak az Országos Állatvédelmi Alapítvány az Én házi kedvencem címmel.

    • Verselj Petőfit!

      Válassz egy Petőfi-verset, és szavald el, zenésítsd meg, rappeld el, vagy csak mondd el, milyen érzéseket vált ki belőled!Mindezt vedd fel videóra és küldd el a szavaloverseny300@gmail.com címre, május 6-ig!

    • KINCSTÁR - alkotáspályázat

      Azt mondják, pénz beszél, kutya ugat - de vajon mit mondhat? Tudjuk, a pénz nem boldogít, de jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint. Van, aki a fogához veri a garast, más meg elköltené a Dárius kincsét is. Az[…]

    • Kapcsolódj be a közvetítésbe!

      alkotói támogatás hátrányos helyzetű (elsősorban roma) fiatalok számára

    • Jam for Nature - Zenei tehetségkutató verseny

      Az elmúlt évek sikerére való tekintettel 2018-ban is megrendezésre kerül a Jam for Nature zenei tehetségkutató verseny, a Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Gödöllő keretin belül, fellépési lehetőséget teremtve feltörekvő zenekarok, formációk számára.

    LEADER

    kis projekttabla

    Darányi Ignác Terv

    Eszkozbesz SztLaszloHatarrendesz

    Szt László Határrendész Daranyi 1 A3

    Szt László Határrendész Daranyi 2 A3

    Szt László Határrendész Daranyi 3 A3

    Statisztika

    Látogatók
    2036
    Cikkek
    818
    Webcímek
    14
    Cikkmegtekintések találatai
    1034984

    Ki van jelen

    Oldalainkat 11 vendég és 0 tag böngészi

    Legújabb felhasználók

    • voythatuten
    • gerpstikronci https://image.sendsay.ru/image/wt2hp
    • дверь. томского maximum депрессивное легк https://docs.google.com/open?id=6pivtkc
    • tester77
    • tester55

    AZ ÖN IP CÍME