Külföld

Külföldi hírek

Az euróválság növelte az EU tagállamai közötti különbségeket

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

sajtoSzakértők szerint az euróválság növelte az uniós tagállamok közötti különbségeket: míg az euróövezet perifériáján lévő országok hátrányba kerültek, Németország a válság legnagyobb haszonélvezője.

A Magyar Külügyi Intézet (MKI) csütörtöki rendezvényén Artner Annamária, a Világgazdasági Kutatóintézet tudományos főmunkatársa kifejtette: az euró bevezetése nem váltotta be azt a reményt, hogy megvalósul az árak és a bérek konvergenciája a tagállamokban, és a perifériára szoruló országok felzárkózhatnak; ráadásul a közös fizetőeszköz reálértéke is eltérően alakult a tagállamokban.
    A kutató szerint az euróövezet szélén lévő országok, Portugália, Írország, Olaszország, Görögország és Spanyolország felzárkózása megtorpant, lemaradásuk nő a többi tagállamhoz képest. Ezeknek az országoknak a válsága azonban már 2001 óta lappangott, az euró bevezetése csak elodázta - vélekedett.
    Artner Annamária kiemelte, az évtized elején az információs technológiai fellendülés elült, ami egy korszak végét, a neoliberális gazdasági modell kifulladását jelentette. Ekkor a tőke a pénzügyi szektorba áramlott, mert ott lehetett a legnyereségesebben befektetni - idézte fel, hozzátéve: a hitelezések révén aztán a tőke visszaáramlott a termelésbe, fenntartva egy már válságban lévő rendszert, elodázva a struktúraváltást.
    Ezzel a helyzettel találkoztak az euróövezet problémái - mutatott rá a szakértő. Hangsúlyozta, az euró segített elfedni a válságot, amely "szükségszerűen a leggyengébb pontokon tört ki".
    Kiss J. László, az MKI tudományos igazgatója elmondta, az euróövezet perifériáján lévő országokkal szemben Németország kifejezetten nyertese a válságnak, hiszen eddig "egy fillért sem kellett költenie" emiatt. A német államkötvények igen keresettek, mert a válságban az ország "biztos kikötőnek" számít - mutatott rá, hozzáfűzve, így Németország olcsóbban jut hitelhez, mint a válság előtt.
    A szakértő úgy látja, kérdéses, Németország élére áll-e a válságkezelési erőfeszítéseknek. Ezt a tagállamok szorgalmazzák, de tartanak is tőle, hogy túlságosan megnő Berlin befolyása. Az elmúlt időben mindenesetre nőtt az euroszkepticizmus a németek körében - jegyezte meg Kiss J. László.
    Gálik Zoltán, az MKI tudományos főmunkatársa arról beszélt, hogy "az eurózóna egyirányú utca, nem lehet ki-belépni". Ha egy tagállam mégis kilépne, azonnal leértékelődne a valutája, ami miatt még a kilépés előtt megindulna a tőkemenekülés az országból, és ezt nem egyszerű megakadályozni - mondta.
    A kilépés lehetséges következményei között említette továbbá, hogy az ország a pénzügyi spekulánsok célkeresztjébe kerülhetne, az államkötvényei iránti bizalom csökkenne, és az államnak kellene segítenie a pénzügyi szektort, ami igen költséges feladat. A valuta hirtelen leértékelődéséből származó esetleges előnyök pedig csak rövid ideig tarthatók fenn - tette hozzá.
    Gálik Zoltán szerint a kilépés "nagyon tisztességtelen magatartás" lenne a többi tagállammal szemben. Az uniós szerződések nem szólnak a kilépés lehetőségéről, kizárni pedig nem lehet egy országot az övezetből, hiszen ahhoz a tagállamok egyhangú döntése kellene, és a kizárandó ország ehhez nyilván nem járulna hozzá - fogalmazott.
    Hangsúlyozta, egy az euróövezetből távozó ország politikai szempontból másodlagos tagállammá válna, és nem vehetne részt az EU politikai napirendjének kialakításában.

MTI

Szólj hozzá...

    FaceBook  

    Belépés/Regisztráció

    Bethlen Gábor Alap

    kormany tamogatas
    Bethlen Gábor Alapkezelő által kiírt "Hagyományos népi mesterségek a Bácskában és iskolabusz működtetése" címen 500.000 forintos  támogatást nyert a Szent László Határrendész Közhasznú Egyesület 2017.január 01-től, 2017.december 31-ig.

    Pályázatok

    • CEDEFOP

      A CEDEFOP kihívásának lényege, hogy mobilizálja azokat a csoportokat, melyek szakoktatás - és képzésben részesülnek (VET), az egész Európai Unióban, valamint Norvégiában és Izlandon. A verseny által ezek a csoportok megmutathatják, hogy milyen képzésekben vesznek részt, és mi az, amit[…]

    • EU in my Region

      Két fotót készítsen: az egyiknek magát a projektet, a másiknak pedig az uniós támogatást ismertető tájékoztató táblát kell ábrázolnia. Legyen kreatív! Töltse fel mindkét képet a platformra.

    • Europe in my Region - Blogverseny

      EVegyen részt a blogversenyen, és nyerjen egy háromhetes uniós kommunikációval foglalkozó brüsszeli tanfolyamot!Írjon és tegyen közzé egy blogbejegyzést bármely uniós támogatásban részesült projektről.

    • Nyújtsd a kezed!

      A Magyar Segítő Kezek Alapítvány grafikai pályázatot hirdet az alapítvány logójának megtervezésére. Alapítványunkat azért hoztuk létre, hogy segítő kezet nyújtsunk azoknak az embereknek, akik fogyatékkal élnek, vagy akik súlyos illetve gyógyíthatatlan betegségben szenvednek.

    • Hagyományaink megjelenése és új hagyományok kialakítása az iskolakertben

      Idén 150 éves a népiskolai törvény - ami az iskolakertek hazai elterjedésében döntő szerepet játszott. Az iskolakertek e nagy korszakának hagyományai a mai kerteket is éltetik, bennük forrásokat, inspirációt, lelkesedést meríthetnek a mai kert-pedagógusok.

    • Inspiráló iskolakertek

      Az Iskolakertekért Alapítvány pályázata iskolakertet működtető, Iskolakert-hálózati közösségek számára

    • Az Év Széchenyi Vállalkozása 2018

      A pályázatot a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kezdeményezte. Az Év Széchenyi Vállalkozása díj egy olyan kitüntetés, mely a nyertes számára kiemelkedő társadalmi és szakmai elismerést jelent.

    • Kapszulakollekció: tervezd meg az év legjobb utazó gardróbját és nyerd meg álmaid utazását!

      Élsz-halsz a divatért, de nem szereted a hideget? Ha magadra ismersz, akkor egy nagyszerű hírem van a számodra! "Télből a nyárba" mottóval divattervezési pályázat indul, melynek győztese utazást nyer a novemberi Dubai Design Weekre :)

    • Századok recenziós pályázat

      A Magyar Történelmi Társulat Századok című folyóirata recenziós pályázatot hirdet. Olyan pályaműveket várunk, amelyek a közelmúltban megjelent, új és jelentős tudományos eredményeket tartalmazó történelmi tárgyú szakmunkák (monográfiák, konferencia-, illetve tanulmánykötetek) érdemi, elemző és értékelő bemutatására vállalkoznak.

    • Az év orvos költője és Az év orvos írója

      Irodalmi Rádió pályázata - 2018. "Az év orvos költője" és "Az év orvos írója" kitüntető címek megszerzéséért továbbá lehetőség az Irodalmi Rádió hangzó- és nyomtatott kiadványsorozataiban, rádióműsoraiban, felolvasóestjein, netköteteiben való megjelenésre, az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez való csatlakozásra is.

    LEADER

    kis projekttabla

    Darányi Ignác Terv

    Eszkozbesz SztLaszloHatarrendesz

    Szt László Határrendész Daranyi 1 A3

    Szt László Határrendész Daranyi 2 A3

    Szt László Határrendész Daranyi 3 A3

    Statisztika

    Látogatók
    1788
    Cikkek
    822
    Webcímek
    14
    Cikkmegtekintések találatai
    1052292

    Ki van jelen

    Oldalainkat 69 vendég és 0 tag böngészi

    Legújabb felhasználók

    • taalidisqui
    • fuebracwildwer
    • liochenibbcros
    • holsniwelo
    • lkomgenrefi

    AZ ÖN IP CÍME