Külföld

Külföldi hírek

Még mindig nagy a különbség Németország keleti és nyugati része között

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Több mint két évtizeddel a német egység helyreállítása után még mindig jelentősek a különbségek Németország keleti és nyugati fele között - hangsúlyozta videoüzenetében Angela Merkel, de arra is rámutatott, hogy  a németek ennek ellenére büszkék lehetnek az eddig megtett útra. A csaknem egy évvel a berlini fal leomlását követően, 1990 október 3-án történt újraegyesülés 21. évfordulójának előestéjén, előzetesen ismertetett beszédében a német kancellár az életszínvonalban jelentkező, valamint a demográfiai különbségekre utalt. Az utóbbiak kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy az egykori NDK-hoz tartozott keleti tartományokból még mindig folytatódik a fiatalok elvándorlása, és még mindig jóval kevesebb gyermek születik,  mint az ország nyugati részén. Angela Merkel hangsúlyozta, hogy a keleti munkanélküliség ma is csaknem duplája a nyugati tartományok munkanélküliségének. Utalt arra is, hogy a Németország keleti részén élők jóval kisebb  megtakarításokkal rendelkeznek.
A hivatalosan hétfőn elhangzó üzenetben a kancellár úgy értékelte, hogy a felzárkózási nehézségek, illetve a különbségek ellenére az egység teljes megvalósulása a legjobb úton halad. Úgy értékelte, hogy a német állampolgárok büszkeséggel és hálával tekinthetnek vissza az elmúlt több mint két évtizedre. Angela Merkel kiemelte a külföld támogatását, hangsúlyozva, hogy e nélkül az újraegyesülés nem mehetett volna végbe.
Merkel nemcsak az ország első női, de egyben első keleti kancellárja is, mert az ország keleti részén nőt fel és politikai pályafutását is az egykori NDK-ban kezdte. Szakértők szerint ez is magyarázza különös empátiáját az egykori kommunista  államban élők iránt.
Beszédében a kancellár  most is felidézte az akkori eseményekhez fűződő személyes emlékeit. A fordulat éveire, 1989-re és 1990-e emlékezve felejthetetlen időszakról és lenyűgöző érzésről beszélt. "Hirtelen nem csak Nyugat-Berlinbe, Nyugat-Németországba, illetve külföldre utazhattunk, de - ami a legfontosabb - szabadon elmondhattuk véleményünket" - fogalmazott Angela Merkel. Hangsúlyozta továbbá: 21 évvel az újraegyesülés után minden alkalommal örömmel tölti el, ha olyan fiatalokkal találkozik, akiken egyáltalán nem vehető észre, hogy az ország keleti vagy nyugati részén nőttek fel.
A német kancellár ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a szabadságot minden nap őrizni, védeni és erősíteni kell.
A központi évfordulós megemlékezést - a többi között a kancellár és az államfő részvételével - hétfőn Bonnban rendezik.

MTI

Szólj hozzá...

    FaceBook  

    Belépés/Regisztráció

    Bethlen Gábor Alap

    kormany tamogatas
    Bethlen Gábor Alapkezelő által kiírt "Hagyományos népi mesterségek a Bácskában és iskolabusz működtetése" címen 500.000 forintos  támogatást nyert a Szent László Határrendész Közhasznú Egyesület 2017.január 01-től, 2017.december 31-ig.

    Pályázatok

    • CEDEFOP

      A CEDEFOP kihívásának lényege, hogy mobilizálja azokat a csoportokat, melyek szakoktatás - és képzésben részesülnek (VET), az egész Európai Unióban, valamint Norvégiában és Izlandon. A verseny által ezek a csoportok megmutathatják, hogy milyen képzésekben vesznek részt, és mi az, amit[…]

    • EU in my Region

      Két fotót készítsen: az egyiknek magát a projektet, a másiknak pedig az uniós támogatást ismertető tájékoztató táblát kell ábrázolnia. Legyen kreatív! Töltse fel mindkét képet a platformra.

    • Europe in my Region - Blogverseny

      EVegyen részt a blogversenyen, és nyerjen egy háromhetes uniós kommunikációval foglalkozó brüsszeli tanfolyamot!Írjon és tegyen közzé egy blogbejegyzést bármely uniós támogatásban részesült projektről.

    • Nyújtsd a kezed!

      A Magyar Segítő Kezek Alapítvány grafikai pályázatot hirdet az alapítvány logójának megtervezésére. Alapítványunkat azért hoztuk létre, hogy segítő kezet nyújtsunk azoknak az embereknek, akik fogyatékkal élnek, vagy akik súlyos illetve gyógyíthatatlan betegségben szenvednek.

    • Hagyományaink megjelenése és új hagyományok kialakítása az iskolakertben

      Idén 150 éves a népiskolai törvény - ami az iskolakertek hazai elterjedésében döntő szerepet játszott. Az iskolakertek e nagy korszakának hagyományai a mai kerteket is éltetik, bennük forrásokat, inspirációt, lelkesedést meríthetnek a mai kert-pedagógusok.

    • Inspiráló iskolakertek

      Az Iskolakertekért Alapítvány pályázata iskolakertet működtető, Iskolakert-hálózati közösségek számára

    • Az Év Széchenyi Vállalkozása 2018

      A pályázatot a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kezdeményezte. Az Év Széchenyi Vállalkozása díj egy olyan kitüntetés, mely a nyertes számára kiemelkedő társadalmi és szakmai elismerést jelent.

    • Kapszulakollekció: tervezd meg az év legjobb utazó gardróbját és nyerd meg álmaid utazását!

      Élsz-halsz a divatért, de nem szereted a hideget? Ha magadra ismersz, akkor egy nagyszerű hírem van a számodra! "Télből a nyárba" mottóval divattervezési pályázat indul, melynek győztese utazást nyer a novemberi Dubai Design Weekre :)

    • Századok recenziós pályázat

      A Magyar Történelmi Társulat Századok című folyóirata recenziós pályázatot hirdet. Olyan pályaműveket várunk, amelyek a közelmúltban megjelent, új és jelentős tudományos eredményeket tartalmazó történelmi tárgyú szakmunkák (monográfiák, konferencia-, illetve tanulmánykötetek) érdemi, elemző és értékelő bemutatására vállalkoznak.

    • Az év orvos költője és Az év orvos írója

      Irodalmi Rádió pályázata - 2018. "Az év orvos költője" és "Az év orvos írója" kitüntető címek megszerzéséért továbbá lehetőség az Irodalmi Rádió hangzó- és nyomtatott kiadványsorozataiban, rádióműsoraiban, felolvasóestjein, netköteteiben való megjelenésre, az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez való csatlakozásra is.

    LEADER

    kis projekttabla

    Darányi Ignác Terv

    Eszkozbesz SztLaszloHatarrendesz

    Szt László Határrendész Daranyi 1 A3

    Szt László Határrendész Daranyi 2 A3

    Szt László Határrendész Daranyi 3 A3

    Statisztika

    Látogatók
    1787
    Cikkek
    820
    Webcímek
    14
    Cikkmegtekintések találatai
    1041390

    Ki van jelen

    Oldalainkat 12 vendég és 0 tag böngészi

    Legújabb felhasználók

    • fuebracwildwer
    • liochenibbcros
    • holsniwelo
    • lkomgenrefi
    • sonbathinktalk

    AZ ÖN IP CÍME