Belföld

Belföldi hírek

A MAGOSZ munkacsoportot hozott létre a zsebszerződések kiszűrésére

A MAGOSZ jogászokból és szakértőkből álló munkacsoportot hozott létre a zsebszerződések kiszűrésére - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.

Jakab István az MTI-nek hangsúlyozta: a munkacsoport azért jött létre, hogy ha egy adott térségben a gazdáknak információjuk van arról, hogy egyesek törvényellenes módon akarnak földterületeket szerezni, akkor legyen hová fordulni; a szakértői munkacsoport a beérkezett információ alapján meg tudja határozni, hogy milyen azonnali - akár jogi - lépéseket kell tenni az ügyben.
    Magyarországon több mint egymillió hektár olyan terület van, amelyet zsebszerződéssel szereztek meg olyan személyek, akik a jogszabályok szerint nem birtokolhatnak Magyarországon földet - mondta Jakab István. Hozzáfűzte: a zsebszerződések kiszűrése összetett folyamat, ráadásul "egyre agresszívabban, egyre nagyobb vehemenciával" kezdik a földeket megszerezni, sokszor ügyvédi segítséggel.
    Hangsúlyozta: a MAGOSZ számára csak az elfogadható, hogy a helyben lakó gazda tudjon helyben gazdálkodni, családjának megélhetést biztosítani, ez pedig nemcsak a gazdák ügye, hanem nemzeti ügy, mivel a vidék elnéptelenedése beláthatatlan következményekkel jár.
    Jakab István beszámolt arról is, hogy rendkívüli elnökségi ülésükön fogadták Szabó Csaba miniszteri megbízottat, aki az állami tulajdonban lévő földekkel és földhasznosításokkal foglalkozik a jövőben, és koordinálja a 65 ezer hektár állami tulajdonú termőföld hasznosítását, a pályázatok lebonyolítását.
    A MAGOSZ elnöke emlékeztetett: 65 ezer hektár termőföld ismét a gazdákhoz kerül, megyénként már meg is jelent a használatba adandó földek listája a Nemzeti Földalap honlapján.
    A miniszteri megbízottól tájékoztatást kértek arról, hogy mire készüljenek a gazdák a pályázatok kapcsán - mondta Jakab István, hangsúlyozva, hogy egyértelművé tették, minden eszközzel segíteni kívánják a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Földalap munkáját, és ezzel a helyben lakó gazdák földhöz jutását, elsősorban birtok-kiegészítésként.
    Jakab István valótlannak nevezte, hogy "földéhség" van, vagyis hogy a gazdák a több támogatás reményében szeretnének több földhöz jutni, ehelyett a "saját életükért futnak", hogy helytálljanak a versenyben. Az elnök szerint nem a nagybirtokok további földszerzését kell támogatni, hanem az önálló-, és családi gazdálkodásoknak kell birtok-kiegészítést adni.

MTI

Szólj hozzá...

    FaceBook  

    Belépés/Regisztráció

    Bethlen Gábor Alap

    kormany tamogatas
    Bethlen Gábor Alapkezelő által kiírt "Hagyományos népi mesterségek a Bácskában és iskolabusz működtetése" címen 500.000 forintos  támogatást nyert a Szent László Határrendész Közhasznú Egyesület 2017.január 01-től, 2017.december 31-ig.

    Pályázatok

    • CEDEFOP

      A CEDEFOP kihívásának lényege, hogy mobilizálja azokat a csoportokat, melyek szakoktatás - és képzésben részesülnek (VET), az egész Európai Unióban, valamint Norvégiában és Izlandon. A verseny által ezek a csoportok megmutathatják, hogy milyen képzésekben vesznek részt, és mi az, amit[…]

    • EU in my Region

      Két fotót készítsen: az egyiknek magát a projektet, a másiknak pedig az uniós támogatást ismertető tájékoztató táblát kell ábrázolnia. Legyen kreatív! Töltse fel mindkét képet a platformra.

    • Europe in my Region - Blogverseny

      EVegyen részt a blogversenyen, és nyerjen egy háromhetes uniós kommunikációval foglalkozó brüsszeli tanfolyamot!Írjon és tegyen közzé egy blogbejegyzést bármely uniós támogatásban részesült projektről.

    • Nyújtsd a kezed!

      A Magyar Segítő Kezek Alapítvány grafikai pályázatot hirdet az alapítvány logójának megtervezésére. Alapítványunkat azért hoztuk létre, hogy segítő kezet nyújtsunk azoknak az embereknek, akik fogyatékkal élnek, vagy akik súlyos illetve gyógyíthatatlan betegségben szenvednek.

    • Hagyományaink megjelenése és új hagyományok kialakítása az iskolakertben

      Idén 150 éves a népiskolai törvény - ami az iskolakertek hazai elterjedésében döntő szerepet játszott. Az iskolakertek e nagy korszakának hagyományai a mai kerteket is éltetik, bennük forrásokat, inspirációt, lelkesedést meríthetnek a mai kert-pedagógusok.

    • Inspiráló iskolakertek

      Az Iskolakertekért Alapítvány pályázata iskolakertet működtető, Iskolakert-hálózati közösségek számára

    • Az Év Széchenyi Vállalkozása 2018

      A pályázatot a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kezdeményezte. Az Év Széchenyi Vállalkozása díj egy olyan kitüntetés, mely a nyertes számára kiemelkedő társadalmi és szakmai elismerést jelent.

    • Kapszulakollekció: tervezd meg az év legjobb utazó gardróbját és nyerd meg álmaid utazását!

      Élsz-halsz a divatért, de nem szereted a hideget? Ha magadra ismersz, akkor egy nagyszerű hírem van a számodra! "Télből a nyárba" mottóval divattervezési pályázat indul, melynek győztese utazást nyer a novemberi Dubai Design Weekre :)

    • Századok recenziós pályázat

      A Magyar Történelmi Társulat Századok című folyóirata recenziós pályázatot hirdet. Olyan pályaműveket várunk, amelyek a közelmúltban megjelent, új és jelentős tudományos eredményeket tartalmazó történelmi tárgyú szakmunkák (monográfiák, konferencia-, illetve tanulmánykötetek) érdemi, elemző és értékelő bemutatására vállalkoznak.

    • Az év orvos költője és Az év orvos írója

      Irodalmi Rádió pályázata - 2018. "Az év orvos költője" és "Az év orvos írója" kitüntető címek megszerzéséért továbbá lehetőség az Irodalmi Rádió hangzó- és nyomtatott kiadványsorozataiban, rádióműsoraiban, felolvasóestjein, netköteteiben való megjelenésre, az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez való csatlakozásra is.

    LEADER

    kis projekttabla

    Darányi Ignác Terv

    Eszkozbesz SztLaszloHatarrendesz

    Szt László Határrendész Daranyi 1 A3

    Szt László Határrendész Daranyi 2 A3

    Szt László Határrendész Daranyi 3 A3

    Statisztika

    Látogatók
    1786
    Cikkek
    820
    Webcímek
    14
    Cikkmegtekintések találatai
    1040695

    Ki van jelen

    Oldalainkat 38 vendég és 0 tag böngészi

    Legújabb felhasználók

    • liochenibbcros
    • holsniwelo
    • lkomgenrefi
    • sonbathinktalk
    • premagoras

    AZ ÖN IP CÍME