Belföld

Belföldi hírek

Ahol minden a magyarságról szól - Új zarándokhely lehet Bér

koronaTrianoni emlékhely épült a Nógrád megyei Bér községben, szomszédságában pedig a magyarok parkja. Utóbbinak még nincs pontos neve, előbbi pedig a magyarok zarándokhelye lehet a megvalósító, Maczó László elképzelései szerint. Korábban három cikluson át volt a falu polgármestere, az Andezit hotel vezetőjeként pedig a magyarság múltját idézi meg. A mostani fejlesztéseket megelőzően megnyitotta a szálloda területén a Magyarok házát, ahol nagyjainkhoz kapcsolódóan olyan dokumentumokat láthatunk, amelyeket múzeumok, levéltárak is megirigyelhetnek. Külön teremben olvashatók a Magyar gondolatok, de Bérre került például Gáll István író több mint hatezer darabos könyvtára is, köztük Márai Sándor vagy Szabó Magda által dedikált kötetek. Maczó László azt mondja, hogy "itt minden a magyarságról szól".

A béri terület kincsesbánya a látogatónak. Az időtöltésnek csak kis része az az egy óra, amely alatt be lehet járni a Magyarok házát az ismertetőket hallgatva. Ott jártunkkor két szobrász dolgozott a Turul szobron, amely a magyarok parkjába kerül majd. Az épületben Liszt Ferenc és Kossuth Lajos levelei, az új parkban életnagyságúnál nagyobb szobrok Attilától Horthy Miklósig, és miközben egyik ámulatból a másikba esünk, tevék sétálnak keresztül a parkon. Mert a szállodához állatkert is tartozik.
    Béren, Virágospusztán vagyunk. A terület elején tábla jelzi, hogy a Magyarok útjára értünk, majd még két tábla mellett megyünk el: "Felfelé a magyar úton" és "Áldás a magyarra!". Így érkezünk meg a parkba, ahol két méter magas, égerfából faragott szobrok sorakoznak egymás mellett.
    - Történelmi nagyjaink, tizenöten - magyarázza Maczó László. - Biztosan mások is helyet kaphatnának itt, de még senki nem kritizálta, hogy miért pont ezt a tizenötöt választottuk.
    Ők pedig: Attila, Álmos, Árpád, Géza, Szent István, Szent László, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás, II. Rákóczi Ferenc, Széchenyi István, Deák Ferenc, Batthány Lajos, Petőfi Sándor és Horthy Miklós. Kossuth Lajos már évekkel ezelőtt elkészült 2,7 méter magas szobra szintén a hotel területén áll, a Magyarok házánál. A talapzat gránittáblájába azt vésették: Kossuth Lajos, a kormányzó - Leborulok a nemzet nagysága előtt.
    - Amikor csoporttal a Kossuth-szoborhoz érünk, akinek sapka vagy kalap van a fején, mindenki leveszi - mondja vendéglátónk.
    
Tevék a kontyolt palóc kapu alatt    
    
    Mint megtudjuk, a 15 szobrot június 4-én kezdték faragni egy kéthetes képzőművészeti táborban. Tizenkét szobrász dolgozott ott Kárpátaljáról, Erdélyből, Délvidékről és az anyaországból.
    A szoborsor folytatásaként áll a Szent Korona színpad, a mögötte álló négy hársfa lombozata pedig a Nagy Magyarország kontúrjait jeleníti meg. A 12-szer 15 méteres színpad közelébe, az erdő elé tervezik felállítani a Turul szobrot. Az 55 mázsás követ a romhányi kőbányából hozatták hozzá. A szobron a püspökhatvani Koltai László és az erdélyi, székelyudvarhelyi Demeter István dolgozik.
    A park egy völgyben húzódik, a közelben álló dombon alakították ki a Trianon emlékhelyet. Tetején áll kőrisfából egy 18 méter magas kettős kereszt, alatta a Mátrát, a Tátrát és a Fátrát jelképező hármas halom. Az éjszakára kivilágított kereszt mellett három zászlót lenget a szél, kettő fekete, egy nemzeti színű, a zászlók mellett fekete gránittáblába vésették: Nagy Magyarország - Fohász az Istenhez és izenet minden magyarnak.
    - Az a célunk, hogy ez a hely a magyar érzelmű emberek zarándokhelye legyen - húzza alá Maczó László, aki tele van további tervekkel, ezek között van a hét vezér és a vérszerződés szoborba öntése és a Nagy Magyarország kőbe faragása is.
    Beszélgetésünk közben lovak bukkannak fel a szobrok mögül, és sétálnak át a parkon, fel a dombra. Kisvártatva pedig két teve közeledik - anya és lánya -, hogy némi legelészés után átballagjanak a helybéli Kmetty Mihály által tervezett, négy méter magas kontyolt palóc kapun. Őshonos és egzotikus állatokat is tartanak Béren, lovat, tevét, szarvast, emut, szamarat, bárányt, rackát.
    - Az egész úgy kezdődött, hogy 11 esztendeje megvásárolta a családom ezt a helyet - eleveníti fel Maczó László. - A hotelt Andezitnak neveztük el, mert 30 millió évvel ezelőtt tűzhányó működött a térségben, az andezit lávafolyás Bér nevezetessége. A vétel idején minden szocreál stílusú volt, nekikezdtünk az átalakításnak, a berendezésnek, és ez szenvedéllyé vált. A vásárláskor nem hagytam ott relikviákat, műkincseket. A gyűjtés nyilván eggyel kezdődött, ez volt a második világháborús emléklap. Nálunk itt magyar és keresztény értékrend van nemzeti öntudattal, a szállodánkban minden a magyarságról szól. A gyűjtemény több mint ezer helyről származik, a Kárpát-medence területéről vásároltuk.
    
Nyolchektáros őspark    
    
    Amikor a vendégek a bálterembe lépnek, a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország hangjait hallják meg először. Megnézhetik a kastélymúzeumot korhű bútorokkal. A főépületben van a Magyar hazaszeretet terme, benne a magyar vértanúk, Kossuth, Petőfi és a szabadságharc, Rákóczi fala, az asztalon pedig könyvgyűjtemény. Innen nyílik a kápolna két helyisége. A kápolnában több mint 600 imakönyv, énekeskönyv, biblia található.
    A kápolna egyik része zsidó, másik evangélikus, református, a harmadik katolikus, a negyedik minden vallásé. A kápolnából lehet átjutni a tízezer kötetes könyvtár-olvasóterembe.

Szólj hozzá...

    FaceBook  

    Belépés/Regisztráció

    Bethlen Gábor Alap

    kormany tamogatas
    Bethlen Gábor Alapkezelő által kiírt "Hagyományos népi mesterségek a Bácskában és iskolabusz működtetése" címen 500.000 forintos  támogatást nyert a Szent László Határrendész Közhasznú Egyesület 2017.január 01-től, 2017.december 31-ig.

    Pályázatok

    • CEDEFOP

      A CEDEFOP kihívásának lényege, hogy mobilizálja azokat a csoportokat, melyek szakoktatás - és képzésben részesülnek (VET), az egész Európai Unióban, valamint Norvégiában és Izlandon. A verseny által ezek a csoportok megmutathatják, hogy milyen képzésekben vesznek részt, és mi az, amit[…]

    • EU in my Region

      Két fotót készítsen: az egyiknek magát a projektet, a másiknak pedig az uniós támogatást ismertető tájékoztató táblát kell ábrázolnia. Legyen kreatív! Töltse fel mindkét képet a platformra.

    • Europe in my Region - Blogverseny

      EVegyen részt a blogversenyen, és nyerjen egy háromhetes uniós kommunikációval foglalkozó brüsszeli tanfolyamot!Írjon és tegyen közzé egy blogbejegyzést bármely uniós támogatásban részesült projektről.

    • Nyújtsd a kezed!

      A Magyar Segítő Kezek Alapítvány grafikai pályázatot hirdet az alapítvány logójának megtervezésére. Alapítványunkat azért hoztuk létre, hogy segítő kezet nyújtsunk azoknak az embereknek, akik fogyatékkal élnek, vagy akik súlyos illetve gyógyíthatatlan betegségben szenvednek.

    • Hagyományaink megjelenése és új hagyományok kialakítása az iskolakertben

      Idén 150 éves a népiskolai törvény - ami az iskolakertek hazai elterjedésében döntő szerepet játszott. Az iskolakertek e nagy korszakának hagyományai a mai kerteket is éltetik, bennük forrásokat, inspirációt, lelkesedést meríthetnek a mai kert-pedagógusok.

    • Inspiráló iskolakertek

      Az Iskolakertekért Alapítvány pályázata iskolakertet működtető, Iskolakert-hálózati közösségek számára

    • Az Év Széchenyi Vállalkozása 2018

      A pályázatot a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kezdeményezte. Az Év Széchenyi Vállalkozása díj egy olyan kitüntetés, mely a nyertes számára kiemelkedő társadalmi és szakmai elismerést jelent.

    • Kapszulakollekció: tervezd meg az év legjobb utazó gardróbját és nyerd meg álmaid utazását!

      Élsz-halsz a divatért, de nem szereted a hideget? Ha magadra ismersz, akkor egy nagyszerű hírem van a számodra! "Télből a nyárba" mottóval divattervezési pályázat indul, melynek győztese utazást nyer a novemberi Dubai Design Weekre :)

    • Századok recenziós pályázat

      A Magyar Történelmi Társulat Századok című folyóirata recenziós pályázatot hirdet. Olyan pályaműveket várunk, amelyek a közelmúltban megjelent, új és jelentős tudományos eredményeket tartalmazó történelmi tárgyú szakmunkák (monográfiák, konferencia-, illetve tanulmánykötetek) érdemi, elemző és értékelő bemutatására vállalkoznak.

    • Az év orvos költője és Az év orvos írója

      Irodalmi Rádió pályázata - 2018. "Az év orvos költője" és "Az év orvos írója" kitüntető címek megszerzéséért továbbá lehetőség az Irodalmi Rádió hangzó- és nyomtatott kiadványsorozataiban, rádióműsoraiban, felolvasóestjein, netköteteiben való megjelenésre, az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez való csatlakozásra is.

    LEADER

    kis projekttabla

    Darányi Ignác Terv

    Eszkozbesz SztLaszloHatarrendesz

    Szt László Határrendész Daranyi 1 A3

    Szt László Határrendész Daranyi 2 A3

    Szt László Határrendész Daranyi 3 A3

    Statisztika

    Látogatók
    1787
    Cikkek
    820
    Webcímek
    14
    Cikkmegtekintések találatai
    1041366

    Ki van jelen

    Oldalainkat 41 vendég és 0 tag böngészi

    Legújabb felhasználók

    • fuebracwildwer
    • liochenibbcros
    • holsniwelo
    • lkomgenrefi
    • sonbathinktalk

    AZ ÖN IP CÍME