Belföld

Belföldi hírek

Országjáráson népszerűsíti felmondóleveles akcióját a rezidensszövetség

Országjáró körútra indul kedden a Magyar Rezidens Szövetség. Céljuk, hogy az év végéig minél többen helyezzék letétbe felmondólevelüket annak érdekében, hogy a kormányzat érdemi intézkedéseket tegyen az orvosi bérek és munkakörülmények rendezésére - mondta Papp Magor, a szövetség elnöke.

Mint kifejtette: az Élhető magyar egészségügyért elnevezésű mozgalmuk keretében rendezett országjáráson először a miskolci és a mezőkövesdi kórházba mennek, a következő héten pedig Szeged és térsége nagyobb intézményeit látogatják körbe. A céljuk, hogy a következő egy, másfél hónapban végigjárják az összes nagy kórházat, hogy konzultáljanak a kollégákkal az egészségügyben kialakult helyzetről, a lehetséges megoldásokról, és egyúttal az akciójukhoz való csatlakozásra buzdítsanak. A rendezvényeken részt vesznek a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Orvosok Szövetsége helyi képviselői is.
A rezidensszövetség elnöke azt mondta: legalább háromezer nyilatkozatra van szükség ahhoz, hogy akciójuk sikeres lehessen. Ha ezt nem érik el, a felmondólevelek januártól nem aktiválódnak, ám meggyőződése, hogy ez a mennyiség összegyűlik majd - hangsúlyozta Papp Magor.  
Annak idején Csehországban a 40 ezer tagú orvostársadalom 3800 nyilatkozattal vitte sikerre az akcióját, így Magyarországon a 28 ezres orvos létszám mellett háromezer felmondó nyilatkozattal már jelentős hatást lehetne gyakorolni a döntéshozókra - tette hozzá.
A rezidensszövetség elnöke azt is közölte, hogy mostanáig a csatlakozók elsősorban azok közül kerültek ki, akik a következő években amúgy is el akartak menni az országból, vagy valamilyen más módon akartak kiszállni a magyar egészségügyből.
Az államtitkárság által meghirdetett, rezidenseknek szóló ösztöndíjprogramról elmondta: nagyon fontos, mert hatszáz ember megélhetését segíti, de önmagában nem képes megállítani a migrációt. Számításai szerint az év végére 27 ezer alá csökkenhet a magyar egészségügyben ténylegesen dolgozó orvosok száma.

 

MTI

Szólj hozzá...

    FaceBook  

    Belépés/Regisztráció

    Bethlen Gábor Alap

    kormany tamogatas
    Bethlen Gábor Alapkezelő által kiírt "Hagyományos népi mesterségek a Bácskában és iskolabusz működtetése" címen 500.000 forintos  támogatást nyert a Szent László Határrendész Közhasznú Egyesület 2017.január 01-től, 2017.december 31-ig.

    Pályázatok

    • CEDEFOP

      A CEDEFOP kihívásának lényege, hogy mobilizálja azokat a csoportokat, melyek szakoktatás - és képzésben részesülnek (VET), az egész Európai Unióban, valamint Norvégiában és Izlandon. A verseny által ezek a csoportok megmutathatják, hogy milyen képzésekben vesznek részt, és mi az, amit[…]

    • EU in my Region

      Két fotót készítsen: az egyiknek magát a projektet, a másiknak pedig az uniós támogatást ismertető tájékoztató táblát kell ábrázolnia. Legyen kreatív! Töltse fel mindkét képet a platformra.

    • Europe in my Region - Blogverseny

      EVegyen részt a blogversenyen, és nyerjen egy háromhetes uniós kommunikációval foglalkozó brüsszeli tanfolyamot!Írjon és tegyen közzé egy blogbejegyzést bármely uniós támogatásban részesült projektről.

    • Nyújtsd a kezed!

      A Magyar Segítő Kezek Alapítvány grafikai pályázatot hirdet az alapítvány logójának megtervezésére. Alapítványunkat azért hoztuk létre, hogy segítő kezet nyújtsunk azoknak az embereknek, akik fogyatékkal élnek, vagy akik súlyos illetve gyógyíthatatlan betegségben szenvednek.

    • Hagyományaink megjelenése és új hagyományok kialakítása az iskolakertben

      Idén 150 éves a népiskolai törvény - ami az iskolakertek hazai elterjedésében döntő szerepet játszott. Az iskolakertek e nagy korszakának hagyományai a mai kerteket is éltetik, bennük forrásokat, inspirációt, lelkesedést meríthetnek a mai kert-pedagógusok.

    • Inspiráló iskolakertek

      Az Iskolakertekért Alapítvány pályázata iskolakertet működtető, Iskolakert-hálózati közösségek számára

    • Az Év Széchenyi Vállalkozása 2018

      A pályázatot a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kezdeményezte. Az Év Széchenyi Vállalkozása díj egy olyan kitüntetés, mely a nyertes számára kiemelkedő társadalmi és szakmai elismerést jelent.

    • Kapszulakollekció: tervezd meg az év legjobb utazó gardróbját és nyerd meg álmaid utazását!

      Élsz-halsz a divatért, de nem szereted a hideget? Ha magadra ismersz, akkor egy nagyszerű hírem van a számodra! "Télből a nyárba" mottóval divattervezési pályázat indul, melynek győztese utazást nyer a novemberi Dubai Design Weekre :)

    • Századok recenziós pályázat

      A Magyar Történelmi Társulat Századok című folyóirata recenziós pályázatot hirdet. Olyan pályaműveket várunk, amelyek a közelmúltban megjelent, új és jelentős tudományos eredményeket tartalmazó történelmi tárgyú szakmunkák (monográfiák, konferencia-, illetve tanulmánykötetek) érdemi, elemző és értékelő bemutatására vállalkoznak.

    • Az év orvos költője és Az év orvos írója

      Irodalmi Rádió pályázata - 2018. "Az év orvos költője" és "Az év orvos írója" kitüntető címek megszerzéséért továbbá lehetőség az Irodalmi Rádió hangzó- és nyomtatott kiadványsorozataiban, rádióműsoraiban, felolvasóestjein, netköteteiben való megjelenésre, az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez való csatlakozásra is.

    LEADER

    kis projekttabla

    Darányi Ignác Terv

    Eszkozbesz SztLaszloHatarrendesz

    Szt László Határrendész Daranyi 1 A3

    Szt László Határrendész Daranyi 2 A3

    Szt László Határrendész Daranyi 3 A3

    Statisztika

    Látogatók
    1787
    Cikkek
    820
    Webcímek
    14
    Cikkmegtekintések találatai
    1041344

    Ki van jelen

    Oldalainkat 96 vendég és 0 tag böngészi

    Legújabb felhasználók

    • fuebracwildwer
    • liochenibbcros
    • holsniwelo
    • lkomgenrefi
    • sonbathinktalk

    AZ ÖN IP CÍME