Belföld

Belföldi hírek

Minimálbér-javaslat, szja változás

A VOSZ szerint a munkaadók versenyhelyzetük és költségeik miatt csak akkor tudják 92.000 forintra emelni a minimálbért, illetve 108.000 forintra a garantált bérminimumot, ha a béremeléshez állami kompenzációt kapnak. Az MSZOSZ viszont a bérek nettó nominális értékének megőrzéséhez 92.520 forintos minimálbért vár, a garantált bérminimum-javaslatot elfogadhatónak tartja. Az Autonómok szerint a kormány burkoltan beismeri a progresszivitás szükségességét.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden közölte: az NGM a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsnak (NGTT) a minimálbér 92.000 forintra, valamint a garantált bérminimum 108.000 forintra emelését javasolja, emellett a versenyszférára vonatkozóan 5 százalékos béremelési ajánlást tesz.
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára kedden az MTI kérdésére rámutatott: a nyilvánosságra hozott adatok szerint az NGM a minimálbérnél 18 százalékos, a garantált bérminimumnál 15 százalékos emelésre tesz javaslatot a versenyszféra általános 5 százalékos béremelése mellett, miközben a gazdaság jövőre maximum 1,5 százalékkal nő.
Ezt a bérterhet a versenyszféra csak akkor tudja vállalni, ha állami kompenzációt kap - jelentette ki a VOSZ főtitkára. Hozzátette azt is, hogy egyértelmű és világos kompenzációs rendszerre van szükség.
Dávid Ferenc szerint azonnal tárgyalni kell az érdekeltek, azaz a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány részvételével a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsban, hiszen a kormány által javasolt bérteher vállalhatatlan a munkaadók számára.
Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke az MTI-nek  azt mondta: a bérek nettó nominális értékének megőrzéséhez - vagyis összegezve a szuperbruttó és az adójóváírás kivezetésének, valamint a munkavállalói járulék emelésének hatásait - számításaik szerint a minimálbért 92.520, a garantált bérminimumot pedig az NGM által is javasolt 108.000 forint közelébe kellene felemelni 2012-ben.
Az MSZOSZ elnöke szerint a versenyszférára vonatkozó 5 százalékos béremelés elfogadható, hiszen 4 százalék körül infláció mellett ez reálbér-növekedést eredményez a munkavállalók számára. Az azonban egyelőre kérdéses, hogy a nem kötelező bérelemeknél hogyan kompenzálják azokat, akiknek az adójóváírás kivezetése keresetcsökkenést okoz.
Pataky Péter váratlan lépésnek nevezte, hogy azoknak a munkavállalóknak, akik nettó keresetcsökkenést szenvednek el, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)  felé kell igazolniuk a pozícióromlást. Kifejtette: az eddigiek alapján - említette a "bérkommandó" intézményét - arra lehetett számítani, hogy a munkáltatóra hárul ez a bizonyítási teher. Hozzáfűzte: ez az eljárás sok kérdést felvet, ezért várják a további részleteket.
A havi bruttó 202 ezer forint felett kereső munkavállalók által fizetendő átmeneti hozzájárulás kapcsán a szakszervezeti vezető hangsúlyozta: az eddig ismert részletek alapján úgy tűnik, hogy az igazságosság felé mozdul el a rendszer, és ez "csendes beismerése annak, hogy mégis szükség van a kétkulcsos adórendszerre".     Hozzáfűzte: még itt is további részletek szükségesek, egyelőre csak annyit tudni, hogy az "eddigi adóterheknél alacsonyabb mértékű" lesz ez a hozzájárulás. Kérdéses, hogy hogyan történik ez a kompenzáció, mennyi lesz, illetve sávos lesz-e, vagyis, a bruttó kereset növekedésével emelkedik-e - sorolta a nyitott kérdéseket. Elmondta, hogy számításaik szerint ennek nem a 202.000, hanem a 210.000 forint felett keresőkre kellene vonatkoznia.
Pataky Péter hangsúlyozta: összességében "rendben van", hogy valahogyan kompenzálják az adójóváírás kivezetését, de ennek technikája a keddi bejelentés alapján bizonytalan, a részletekről mielőbb tárgyalni kell az érdekeltekkel.
Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) elnöke az MTI-nek azt mondta: a minimálbéresek a minimálbér 92.000 forintra való emelésével valamivel kevesebbet fognak hazavinni, mint az idén, ez a mérték ugyanis nem tartja szinten a nettó keresetüket. Az 5 százalékos béremelési ajánlásnál 170 ezer forint bruttó keresetig ugyancsak kevesebbet kapnak a munkavállalók, míg 170.000 és 213.000 forint között "helyben járás van" - tette hozzá.
A 202.000 forint felett fizetendő átmeneti hozzájárulás az Autonómok elnöke szerint azt jelenti, hogy "a kormány burkoltan beismeri a progresszivitás szükségességét". Továbbá, amiről nem beszélnek: a munkavállalók az áfaemelés és a bejelentett infláció miatt kevesebbet tudnak majd vásárolni a fizetésükért. A munkavállalók egészségbiztosítási járulékának 1 százalékpontos emelése miatt pedig még a családosok is rosszabbul járnak - fűzte hozzá. A bejelentett intézkedések gyakorlatilag bérstopként működnek, a bérek vásárlóértéke csökkenni fog - mutatott rá.
Az Autonómok elnöke a tárgyalásokkal kapcsolatban kifejtette: nem a szakszervezetekkel, hanem két konföderációval a hat közül, s nem a munkáltatókkal, hanem két munkáltatói szervezettel tárgyalt a kormány, ami ellentmond minden hazai és európai normának. "Az Autonómok szakszervezete érdemi, teljes háromoldalú tárgyalásokat követel továbbra is, mert a két konföderáció nem kapott felhatalmazást a közel négymillió munkavállalótól" - mondta Borsik János.

MTI

Szólj hozzá...

    FaceBook  

    Belépés/Regisztráció

    Bethlen Gábor Alap

    kormany tamogatas
    Bethlen Gábor Alapkezelő által kiírt "Hagyományos népi mesterségek a Bácskában és iskolabusz működtetése" címen 500.000 forintos  támogatást nyert a Szent László Határrendész Közhasznú Egyesület 2017.január 01-től, 2017.december 31-ig.

    Pályázatok

    • CEDEFOP

      A CEDEFOP kihívásának lényege, hogy mobilizálja azokat a csoportokat, melyek szakoktatás - és képzésben részesülnek (VET), az egész Európai Unióban, valamint Norvégiában és Izlandon. A verseny által ezek a csoportok megmutathatják, hogy milyen képzésekben vesznek részt, és mi az, amit[…]

    • EU in my Region

      Két fotót készítsen: az egyiknek magát a projektet, a másiknak pedig az uniós támogatást ismertető tájékoztató táblát kell ábrázolnia. Legyen kreatív! Töltse fel mindkét képet a platformra.

    • Europe in my Region - Blogverseny

      EVegyen részt a blogversenyen, és nyerjen egy háromhetes uniós kommunikációval foglalkozó brüsszeli tanfolyamot!Írjon és tegyen közzé egy blogbejegyzést bármely uniós támogatásban részesült projektről.

    • Nyújtsd a kezed!

      A Magyar Segítő Kezek Alapítvány grafikai pályázatot hirdet az alapítvány logójának megtervezésére. Alapítványunkat azért hoztuk létre, hogy segítő kezet nyújtsunk azoknak az embereknek, akik fogyatékkal élnek, vagy akik súlyos illetve gyógyíthatatlan betegségben szenvednek.

    • Hagyományaink megjelenése és új hagyományok kialakítása az iskolakertben

      Idén 150 éves a népiskolai törvény - ami az iskolakertek hazai elterjedésében döntő szerepet játszott. Az iskolakertek e nagy korszakának hagyományai a mai kerteket is éltetik, bennük forrásokat, inspirációt, lelkesedést meríthetnek a mai kert-pedagógusok.

    • Inspiráló iskolakertek

      Az Iskolakertekért Alapítvány pályázata iskolakertet működtető, Iskolakert-hálózati közösségek számára

    • Az Év Széchenyi Vállalkozása 2018

      A pályázatot a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kezdeményezte. Az Év Széchenyi Vállalkozása díj egy olyan kitüntetés, mely a nyertes számára kiemelkedő társadalmi és szakmai elismerést jelent.

    • Kapszulakollekció: tervezd meg az év legjobb utazó gardróbját és nyerd meg álmaid utazását!

      Élsz-halsz a divatért, de nem szereted a hideget? Ha magadra ismersz, akkor egy nagyszerű hírem van a számodra! "Télből a nyárba" mottóval divattervezési pályázat indul, melynek győztese utazást nyer a novemberi Dubai Design Weekre :)

    • Századok recenziós pályázat

      A Magyar Történelmi Társulat Századok című folyóirata recenziós pályázatot hirdet. Olyan pályaműveket várunk, amelyek a közelmúltban megjelent, új és jelentős tudományos eredményeket tartalmazó történelmi tárgyú szakmunkák (monográfiák, konferencia-, illetve tanulmánykötetek) érdemi, elemző és értékelő bemutatására vállalkoznak.

    • Az év orvos költője és Az év orvos írója

      Irodalmi Rádió pályázata - 2018. "Az év orvos költője" és "Az év orvos írója" kitüntető címek megszerzéséért továbbá lehetőség az Irodalmi Rádió hangzó- és nyomtatott kiadványsorozataiban, rádióműsoraiban, felolvasóestjein, netköteteiben való megjelenésre, az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez való csatlakozásra is.

    LEADER

    kis projekttabla

    Darányi Ignác Terv

    Eszkozbesz SztLaszloHatarrendesz

    Szt László Határrendész Daranyi 1 A3

    Szt László Határrendész Daranyi 2 A3

    Szt László Határrendész Daranyi 3 A3

    Statisztika

    Látogatók
    1787
    Cikkek
    820
    Webcímek
    14
    Cikkmegtekintések találatai
    1041397

    Ki van jelen

    Oldalainkat 11 vendég és 0 tag böngészi

    Legújabb felhasználók

    • fuebracwildwer
    • liochenibbcros
    • holsniwelo
    • lkomgenrefi
    • sonbathinktalk

    AZ ÖN IP CÍME