Belföld

Belföldi hírek

Gyurcsány hagyja abba a közhangulat mérgezését!

A Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezete szerint Gyurcsány Ferencnek notórius hazudozóként végre önfegyelmet kellene gyakorolnia; az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének ötödik évfordulóján arra szólította fel a korábbi kormányfőt, hogy hagyja abba a közhangulat mérgezését, "maradjon csendben, és ne szóljon bele a közéletbe!"

Stágel Bence az IKSZ elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Gaal Gergely elnökhelyettes az évfordulón az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásukban megdöbbenésüknek adtak hangot amiatt, hogy Gyurcsány Ferenc egy külföldi lapnak nyilatkozva diktatúrához hasonlította Magyarországot.
Rámutattak: a volt szocialista kormányfő politikai és különösen miniszterelnöki ténykedése katasztrofális állapotba juttatta Magyarországot. Az új kormánynak sok tekintetben nincs igazi mozgástere, mert a nyolc évig tartó posztkommunista ámokfutás kényszerpályára terelte Magyarországot. Ha van ma valaki a közéletben, akinek nincsen erkölcsi alapja diktatúráról kioktatni bárkit is, akkor az pontosan Gyurcsány Ferenc. Hozzátették: a bukott miniszterelnök volt az, aki a hírhedt őszödi beszédével radikálisan rossz irányba terelte a magyar politikai közbeszédet, a hazudozó politikusok nemzetközi mintaképévé válva ezzel. Kifejtették: Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki időszakával ellentétben 2010 áprilisa óta Magyarországon nem kell kordonnal elzárni az embereket a Parlamenttől, nem veri szét és lövi ki békés megemlékezők szemét kormányfői utasításra a rendőrség, nem állítanak elő a gyülekezési jog gyakorlása miatt embereket a rendőrök, és nem hamisítanak költségvetési adatokat, félrevezetve ezzel egész Európát. Emellett nem hallgatják le törvénytelenül az ellenzéki politikusokat és családtagjaikat, nem adnak el földterületet a valódi árának a töredékéért, nem hazudnak bele a választók és a világ képébe, a kormány nem árulja, hanem "megvédi a hazát, amikor támadás éri" - írták.
A fiatal kereszténydemokrata politikusok tűrhetetlennek nevezték, hogy egy, "a hazugságai miatt világszerte hírhedtté vált posztkommunista politikus a világ közvéleménye előtt áruló módon lejáratni próbálja Magyarországot". Mint Stágel Bence és Gaal Gergely írta, ártatlanságát a volt kormányfő ne a nemzetközi közvélemény előtti "hazaáruló siránkozással", hanem a bíróság előtt próbálja bizonyítani.
A Magyar Rádió 2006. szeptember 17-én, internetes honlapján tette közzé a birtokába jutott hangfelvételt, amely a május 26-án Balatonőszödön tartott MSZP-frakcióülésen készült. Gyurcsány Ferenc a zárt körben elhangzott beszédében, helyenként durva szavak kíséretében beismerte: kormánya "végighazudta" az eltelt másfél-két évet - az ezt kinyilvánító, később elhíresült szavai szerint "hazudtunk reggel, éjjel meg este" -, nem csinált semmit négy évig, s közben az ország lehetőségeit messze túllépték.

MTI

Szólj hozzá...

    FaceBook  

    Belépés/Regisztráció

    Bethlen Gábor Alap

    kormany tamogatas
    Bethlen Gábor Alapkezelő által kiírt "Hagyományos népi mesterségek a Bácskában és iskolabusz működtetése" címen 500.000 forintos  támogatást nyert a Szent László Határrendész Közhasznú Egyesület 2017.január 01-től, 2017.december 31-ig.

    Pályázatok

    • CEDEFOP

      A CEDEFOP kihívásának lényege, hogy mobilizálja azokat a csoportokat, melyek szakoktatás - és képzésben részesülnek (VET), az egész Európai Unióban, valamint Norvégiában és Izlandon. A verseny által ezek a csoportok megmutathatják, hogy milyen képzésekben vesznek részt, és mi az, amit[…]

    • EU in my Region

      Két fotót készítsen: az egyiknek magát a projektet, a másiknak pedig az uniós támogatást ismertető tájékoztató táblát kell ábrázolnia. Legyen kreatív! Töltse fel mindkét képet a platformra.

    • Europe in my Region - Blogverseny

      EVegyen részt a blogversenyen, és nyerjen egy háromhetes uniós kommunikációval foglalkozó brüsszeli tanfolyamot!Írjon és tegyen közzé egy blogbejegyzést bármely uniós támogatásban részesült projektről.

    • Nyújtsd a kezed!

      A Magyar Segítő Kezek Alapítvány grafikai pályázatot hirdet az alapítvány logójának megtervezésére. Alapítványunkat azért hoztuk létre, hogy segítő kezet nyújtsunk azoknak az embereknek, akik fogyatékkal élnek, vagy akik súlyos illetve gyógyíthatatlan betegségben szenvednek.

    • Hagyományaink megjelenése és új hagyományok kialakítása az iskolakertben

      Idén 150 éves a népiskolai törvény - ami az iskolakertek hazai elterjedésében döntő szerepet játszott. Az iskolakertek e nagy korszakának hagyományai a mai kerteket is éltetik, bennük forrásokat, inspirációt, lelkesedést meríthetnek a mai kert-pedagógusok.

    • Inspiráló iskolakertek

      Az Iskolakertekért Alapítvány pályázata iskolakertet működtető, Iskolakert-hálózati közösségek számára

    • Az Év Széchenyi Vállalkozása 2018

      A pályázatot a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kezdeményezte. Az Év Széchenyi Vállalkozása díj egy olyan kitüntetés, mely a nyertes számára kiemelkedő társadalmi és szakmai elismerést jelent.

    • Kapszulakollekció: tervezd meg az év legjobb utazó gardróbját és nyerd meg álmaid utazását!

      Élsz-halsz a divatért, de nem szereted a hideget? Ha magadra ismersz, akkor egy nagyszerű hírem van a számodra! "Télből a nyárba" mottóval divattervezési pályázat indul, melynek győztese utazást nyer a novemberi Dubai Design Weekre :)

    • Századok recenziós pályázat

      A Magyar Történelmi Társulat Századok című folyóirata recenziós pályázatot hirdet. Olyan pályaműveket várunk, amelyek a közelmúltban megjelent, új és jelentős tudományos eredményeket tartalmazó történelmi tárgyú szakmunkák (monográfiák, konferencia-, illetve tanulmánykötetek) érdemi, elemző és értékelő bemutatására vállalkoznak.

    • Az év orvos költője és Az év orvos írója

      Irodalmi Rádió pályázata - 2018. "Az év orvos költője" és "Az év orvos írója" kitüntető címek megszerzéséért továbbá lehetőség az Irodalmi Rádió hangzó- és nyomtatott kiadványsorozataiban, rádióműsoraiban, felolvasóestjein, netköteteiben való megjelenésre, az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez való csatlakozásra is.

    LEADER

    kis projekttabla

    Darányi Ignác Terv

    Eszkozbesz SztLaszloHatarrendesz

    Szt László Határrendész Daranyi 1 A3

    Szt László Határrendész Daranyi 2 A3

    Szt László Határrendész Daranyi 3 A3

    Statisztika

    Látogatók
    1787
    Cikkek
    820
    Webcímek
    14
    Cikkmegtekintések találatai
    1041333

    Ki van jelen

    Oldalainkat 168 vendég és 0 tag böngészi

    Legújabb felhasználók

    • fuebracwildwer
    • liochenibbcros
    • holsniwelo
    • lkomgenrefi
    • sonbathinktalk

    AZ ÖN IP CÍME