Belföld

Belföldi hírek

Jelentősen erősödött az euró és a forint

Napi csúcsára erősödött az euró a dollárral, illetve a forint a főbb devizákkal szemben arra a délutáni hírre, hogy a világ vezető központi bankjai összehangolt akciót kezdenek, hogy kellő mennyiségben juthasson dollárhoz az euróövezeti bankrendszer. Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki közleménye szerint az akció az utolsó negyedévben indul.

A délután 3 órás bejelentést követően az euró 1,39 dollár fölé erősödött. A forint ekkor 283-as euró/forint szintig erősödött, egy órával később azonban 284,60-ig gyengült. Reggel az eurót 287,47 forinton jegyezték a szerda délutáni 288,35 forint után.
A svájci frank 234,68 forintig gyengült, majd négy órára 236,06 forintig erősödött. Reggel a frank 238,44 forint volt a szerda délutáni 239 forint feletti szint után.
A dollár a délután 3 órás 203 forintról 204,79 forintra erősödött.
A jen 2,6687 forintra gyengült a reggeli 2,7314 és a szerda délutáni 2,7409 forint után.
A bejelentés szerint az EKB a brit jegybankkal, az Egyesült Államokban a központi bank szerepét betöltő Feddel, valamint a japán és a svájci jegybankkal közösen tesz lépéseket a dollárlikviditás biztosítása érdekében.
A csoport a negyedik negyedévben havonta egy dollár tendert tart.
A hírt kedvezően fogadták a pénzügyi piacok, még a budapesti BUX index is emelkedett, a közlemény megjelenése utáni percekben egyszerre csaknem 100 ponttal nőtt az index.

MTI

Szólj hozzá...

    FaceBook  

    Belépés/Regisztráció

    Bethlen Gábor Alap

    kormany tamogatas
    Bethlen Gábor Alapkezelő által kiírt "Hagyományos népi mesterségek a Bácskában és iskolabusz működtetése" címen 500.000 forintos  támogatást nyert a Szent László Határrendész Közhasznú Egyesület 2017.január 01-től, 2017.december 31-ig.

    Pályázatok

    • CEDEFOP

      A CEDEFOP kihívásának lényege, hogy mobilizálja azokat a csoportokat, melyek szakoktatás - és képzésben részesülnek (VET), az egész Európai Unióban, valamint Norvégiában és Izlandon. A verseny által ezek a csoportok megmutathatják, hogy milyen képzésekben vesznek részt, és mi az, amit[…]

    • EU in my Region

      Két fotót készítsen: az egyiknek magát a projektet, a másiknak pedig az uniós támogatást ismertető tájékoztató táblát kell ábrázolnia. Legyen kreatív! Töltse fel mindkét képet a platformra.

    • Europe in my Region - Blogverseny

      EVegyen részt a blogversenyen, és nyerjen egy háromhetes uniós kommunikációval foglalkozó brüsszeli tanfolyamot!Írjon és tegyen közzé egy blogbejegyzést bármely uniós támogatásban részesült projektről.

    • Nyújtsd a kezed!

      A Magyar Segítő Kezek Alapítvány grafikai pályázatot hirdet az alapítvány logójának megtervezésére. Alapítványunkat azért hoztuk létre, hogy segítő kezet nyújtsunk azoknak az embereknek, akik fogyatékkal élnek, vagy akik súlyos illetve gyógyíthatatlan betegségben szenvednek.

    • Hagyományaink megjelenése és új hagyományok kialakítása az iskolakertben

      Idén 150 éves a népiskolai törvény - ami az iskolakertek hazai elterjedésében döntő szerepet játszott. Az iskolakertek e nagy korszakának hagyományai a mai kerteket is éltetik, bennük forrásokat, inspirációt, lelkesedést meríthetnek a mai kert-pedagógusok.

    • Inspiráló iskolakertek

      Az Iskolakertekért Alapítvány pályázata iskolakertet működtető, Iskolakert-hálózati közösségek számára

    • Az Év Széchenyi Vállalkozása 2018

      A pályázatot a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kezdeményezte. Az Év Széchenyi Vállalkozása díj egy olyan kitüntetés, mely a nyertes számára kiemelkedő társadalmi és szakmai elismerést jelent.

    • Kapszulakollekció: tervezd meg az év legjobb utazó gardróbját és nyerd meg álmaid utazását!

      Élsz-halsz a divatért, de nem szereted a hideget? Ha magadra ismersz, akkor egy nagyszerű hírem van a számodra! "Télből a nyárba" mottóval divattervezési pályázat indul, melynek győztese utazást nyer a novemberi Dubai Design Weekre :)

    • Századok recenziós pályázat

      A Magyar Történelmi Társulat Századok című folyóirata recenziós pályázatot hirdet. Olyan pályaműveket várunk, amelyek a közelmúltban megjelent, új és jelentős tudományos eredményeket tartalmazó történelmi tárgyú szakmunkák (monográfiák, konferencia-, illetve tanulmánykötetek) érdemi, elemző és értékelő bemutatására vállalkoznak.

    • Az év orvos költője és Az év orvos írója

      Irodalmi Rádió pályázata - 2018. "Az év orvos költője" és "Az év orvos írója" kitüntető címek megszerzéséért továbbá lehetőség az Irodalmi Rádió hangzó- és nyomtatott kiadványsorozataiban, rádióműsoraiban, felolvasóestjein, netköteteiben való megjelenésre, az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez való csatlakozásra is.

    LEADER

    kis projekttabla

    Darányi Ignác Terv

    Eszkozbesz SztLaszloHatarrendesz

    Szt László Határrendész Daranyi 1 A3

    Szt László Határrendész Daranyi 2 A3

    Szt László Határrendész Daranyi 3 A3

    Statisztika

    Látogatók
    1786
    Cikkek
    820
    Webcímek
    14
    Cikkmegtekintések találatai
    1040931

    Ki van jelen

    Oldalainkat 42 vendég és 0 tag böngészi

    Legújabb felhasználók

    • liochenibbcros
    • holsniwelo
    • lkomgenrefi
    • sonbathinktalk
    • premagoras

    AZ ÖN IP CÍME