Belföld

Belföldi hírek

Megtámadja a Mal Zrt. környezetvédelmi bírságról szóló határozatot

Jogi úton támadja meg a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. a tavalyi vörösiszap katasztrófa miatt a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség által kiszabott 135 milliárd forintos bírságról szóló határozatot - közölte a cég és jogi ügyvédje is az MTI-vel csütörtökön.

Ruttner György az MTI-nek azt mondta, hogy a Mal Zrt. az első fokú döntés ellen fellebbezést nyújt be, és az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főelügyelőség hoz végleges államigazgatási döntést. Hozzátette: reményeik szerint a főfelügyelőség megváltoztatja ezt a lényegében megfizethetetlen bíráságról szóló határozatot.
Úgy fogalmazott: nincs az a magyar cég, amely képes lenne kifizetni egy ilyen nagyságú összeget.
A fellebbezésben a cég a kiszabott bírság jogalapját és az összegszerűségét is vitatja majd - húzta alá.
Közölte: a jogalap tekintetében kifogásolják, hogy a Mal Zrt.-t a határozatban megállapított mértékű felelősség terhelné. Ruttner György azt mondta, jelenleg sok, büntetőeljárási és polgári, per is zajlik bíróságok előtt, ezek egyike sem jutott olyan stádiumban, hogy bármelyik bíróság a jogalap tekintetében döntést tudna hozna. Felhívta a figyelmet: még nem tisztázódott, hogy mi volt az oka a katasztrófának.
Amíg a bíróságok ebben nem foglalnak egyértelműen állást, addig korainak, megalapozatlannak tűnik környezetvédelmi bírságot megállapító határozatot kiadni - emelte ki.
Véleménye szerint az összeg példátlan és eltúlzott, mert 1,8 milliárd tonnányi veszélyes anyag természetbe kerüléséért szabta ki az a felügyelőség a bíráságot, de ez a valóságos nagyságrendet nem is közelíti meg, a ténylegesen kiáramlott vörösiszap 300-350 ezer tonna, a határozatban szereplő mennyiség hatoda.
Remélhetőleg, a másodfokú eljárás során megnyugtatóan tisztázódik, hogy mi okozza a különbséget a kétféle számítás között - mondta.
Úgy vélekedhet, hogy a végleges államigazgatási döntésre az év vége előtt sor kerülhet.
A Mal Zrt. jogi képviselője kiemelte azt is, hogy a jogerős államigazgatási határozatot meg lehet támadni bíróságon keresettel. Mint mondta, ha a határozat a Mal Zrt.-t elmarasztalja, akkor vélhetően a cég ezt is megtámadja majd.
Aláhúzta: az első fokon kiszabott hatalmas összeget nem lehet kifizetni. Szerinte el kell gondolkozni azon, hogy mi történne, ha a határozat a mostani tartalommal válna jogerőssé és végre kellene hajtani.
Ha erre sor kerül, akkor prognosztizálható, hogy az ökológiai katasztrófa után tényleges gazdasági katasztrófa sújtja a térséget, hiszen veszélybe kerül az 1.180 Mal-alkalmazott, közvetetten pedig körülbelül 6 ezer ember munkahelye, a beszállító cégeket, Ajka hőerőellátását is  veszélyezteti ilyen hatalmas mértékű bírság kifizettetése.
Szerinte elképzelhetetlen, hogy hirtelen egy másik menedzsment átvegye és problémamentesen tovább vigye a céget. Az államnak és a cég tulajdonosainak tárgyalnia kell a Mal jövőjéről és olyan konstrukciót kell kialakítani, amely biztosítja a vállalat továbbműködését - mondta Ruttner György.
A Mal Zrt. vezetősége az MTI-vel azt közölte, hogy a károkozási felelősség mellett szakmai alapon vitatják a bírság kiszámításának módszerét is, mivel az véleményük szerint jelentősen meghaladja az okozott kár nagyságát, a cég értékét illetve az éves forgalmának nagyságát is. Hozzáteszik: a 135 milliárdos összegbe még az esővíz mennyiségét is belekalkulálták. Az ajkai timföldgyár tulajdonosainak közleménye szerint a bírság csak a jogerős ítéletet követően lesz behajtható a cégen.
A Mal az állam és a hitelezők képviselőivel kidolgozott egy megállapodás tervezetet, amely a jogerős ítélet megszületéséig lehetővé tenné a munkahelyek megtartását - áll a közleményben. Kiemelték, hogy a beszállítók - akik a Mal jelentős fizetési késedelmeit tolerálják - jelentős mértékben hozzájárulnak a vállalat működőképességének fenntartásához.
A közlemény szerint a tulajdonosok fenntartják azt az álláspontjukat, hogy a katasztrófa nem a mulasztásuk miatt történt, a tragédiát még az állami vállalat korában megépített tározó tervezésének és építésének hiányosságai okozták. Ezt az is alátámasztja, hogy az illetékes állami környezetvédelmi hatóságoktól az üzemeltetéshez szükséges engedélyeket megkapták - közölte a Mal vezetősége.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerdán közölte a kormany.hu-n, hogy összesen 135,140 milliárd forint hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt.-re a tavalyi vörösiszap katasztrófa miatt a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség.
A tájékoztatás szerint a MAL Zrt. a „vörösiszap elhelyezésére szolgáló hulladéklerakó üzemeltetése során bekövetkezett környezetkárosítás miatt” köteles megfizetni a több mint 135 milliárd forint bírságot. Az összeg meghatározásakor a felügyelőség figyelembe vette, hogy milyen mennyiségű hulladék, azaz vörösiszap és lúgos oldat jutott ki a tározóból; ez összesen 1, 876 millió tonna.
Csütörtökön Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős államtitkára azt mondta: a magyar államnak nem érdeke, hogy felszámolás alá kerüljön a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt., így mindent megtesz a cég további, biztonságos működéséért, és az ott lévő több ezer munkahely megőrzéséért.
Hozzáfűzte: az állam a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőn (MNV) keresztül folyamatos kapcsolatban van a cég vezetésével, az MNV február óta intenzív tárgyalásokat folytat a tulajdonosokkal a tulajdonosi szerkezet esetleges átalakításáról.

MTI

Szólj hozzá...

    FaceBook  

    Belépés/Regisztráció

    Bethlen Gábor Alap

    kormany tamogatas
    Bethlen Gábor Alapkezelő által kiírt "Hagyományos népi mesterségek a Bácskában és iskolabusz működtetése" címen 500.000 forintos  támogatást nyert a Szent László Határrendész Közhasznú Egyesület 2017.január 01-től, 2017.december 31-ig.

    Pályázatok

    • CEDEFOP

      A CEDEFOP kihívásának lényege, hogy mobilizálja azokat a csoportokat, melyek szakoktatás - és képzésben részesülnek (VET), az egész Európai Unióban, valamint Norvégiában és Izlandon. A verseny által ezek a csoportok megmutathatják, hogy milyen képzésekben vesznek részt, és mi az, amit[…]

    • EU in my Region

      Két fotót készítsen: az egyiknek magát a projektet, a másiknak pedig az uniós támogatást ismertető tájékoztató táblát kell ábrázolnia. Legyen kreatív! Töltse fel mindkét képet a platformra.

    • Europe in my Region - Blogverseny

      EVegyen részt a blogversenyen, és nyerjen egy háromhetes uniós kommunikációval foglalkozó brüsszeli tanfolyamot!Írjon és tegyen közzé egy blogbejegyzést bármely uniós támogatásban részesült projektről.

    • Nyújtsd a kezed!

      A Magyar Segítő Kezek Alapítvány grafikai pályázatot hirdet az alapítvány logójának megtervezésére. Alapítványunkat azért hoztuk létre, hogy segítő kezet nyújtsunk azoknak az embereknek, akik fogyatékkal élnek, vagy akik súlyos illetve gyógyíthatatlan betegségben szenvednek.

    • Hagyományaink megjelenése és új hagyományok kialakítása az iskolakertben

      Idén 150 éves a népiskolai törvény - ami az iskolakertek hazai elterjedésében döntő szerepet játszott. Az iskolakertek e nagy korszakának hagyományai a mai kerteket is éltetik, bennük forrásokat, inspirációt, lelkesedést meríthetnek a mai kert-pedagógusok.

    • Inspiráló iskolakertek

      Az Iskolakertekért Alapítvány pályázata iskolakertet működtető, Iskolakert-hálózati közösségek számára

    • Az Év Széchenyi Vállalkozása 2018

      A pályázatot a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kezdeményezte. Az Év Széchenyi Vállalkozása díj egy olyan kitüntetés, mely a nyertes számára kiemelkedő társadalmi és szakmai elismerést jelent.

    • Kapszulakollekció: tervezd meg az év legjobb utazó gardróbját és nyerd meg álmaid utazását!

      Élsz-halsz a divatért, de nem szereted a hideget? Ha magadra ismersz, akkor egy nagyszerű hírem van a számodra! "Télből a nyárba" mottóval divattervezési pályázat indul, melynek győztese utazást nyer a novemberi Dubai Design Weekre :)

    • Századok recenziós pályázat

      A Magyar Történelmi Társulat Századok című folyóirata recenziós pályázatot hirdet. Olyan pályaműveket várunk, amelyek a közelmúltban megjelent, új és jelentős tudományos eredményeket tartalmazó történelmi tárgyú szakmunkák (monográfiák, konferencia-, illetve tanulmánykötetek) érdemi, elemző és értékelő bemutatására vállalkoznak.

    • Az év orvos költője és Az év orvos írója

      Irodalmi Rádió pályázata - 2018. "Az év orvos költője" és "Az év orvos írója" kitüntető címek megszerzéséért továbbá lehetőség az Irodalmi Rádió hangzó- és nyomtatott kiadványsorozataiban, rádióműsoraiban, felolvasóestjein, netköteteiben való megjelenésre, az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez való csatlakozásra is.

    LEADER

    kis projekttabla

    Darányi Ignác Terv

    Eszkozbesz SztLaszloHatarrendesz

    Szt László Határrendész Daranyi 1 A3

    Szt László Határrendész Daranyi 2 A3

    Szt László Határrendész Daranyi 3 A3

    Statisztika

    Látogatók
    1787
    Cikkek
    820
    Webcímek
    14
    Cikkmegtekintések találatai
    1041370

    Ki van jelen

    Oldalainkat 42 vendég és 0 tag böngészi

    Legújabb felhasználók

    • fuebracwildwer
    • liochenibbcros
    • holsniwelo
    • lkomgenrefi
    • sonbathinktalk

    AZ ÖN IP CÍME